F1: A McLaren nem ad több tesztlehetőséget Colton Hertának

F1: A McLaren nem ad több tesztlehetőséget Colton Hertának
credit: Penske Entertainment/Chris Owens



Néhány hónappal ezelőtt Colton Hertát még a Forma-1 potenciális, jövőbeli nagy amerikai sztárjaként tartották számon.

Mostanra viszont már egy tesztelhetőség is elérhetetlennek tűnik számára.

A 22 éves kaliforniai márciusban lett a McLaren tavalyi autóval zajló tesztprogramjának pilótája, júliusban pedig Portimaón már pályára is vihette az MCL35M-et.

Teljesítményével pedig a csapat messzemenőkig meg volt elégedve, folytatása viszont nem lett a dolognak köszönhetően a végül dugába dőlt Alpha Tauri szerződésnek.

Zak Brown állítása szerint direkt nem akartak egy ellenfél gárdának kedvezni azzal, hogy az esetleges pilótájuknak adnak extra kilométereket.

Herta azonban végül nem kapta meg a rendkívüli szuperlicencet az FIA-tól, így marad az IndyCarban, a hírek szerint pedig október elején meg is hosszabbította az Andretti Autosporttal való, eredetileg 2023 végéig szólt szerződését.

Ennek nem csak az amerikai open-wheelben való munkája az oka, hanem ezzel Andrettiék be akarták őt biztosítani maguknak a továbbra is levegőben lógó F1-es csapatuk számára.

Jelen fordulat ellenére Herta maradt a McLaren tesztprogramjának is a tagja, ugyanakkor lehetőséget azóta sem kapott.

Az elmúlt hetekben Barcelonában, majd a Red Bull Ringen ismét körözhetett a 2021-es géppel Pato O’Ward, valamint Alex Palou, akik pénteki szabedzéseken is be fognak mutatkozni.

Előbbi mexikói a szezonzáró, Abu Dhabi Nagydíjon vezetheti Lando Norris autóját, míg a spanyol ezen a hétvégén, a COTA-n fog bepattanni Daniel Ricciardo járgányába.

Herta kapcsán pedig Brown hivatalosan megerősítette, a hétszeres IndyCar-futamgyőztessel nem is számolnak.

Colton fantasztikus munkát végzett, amikor nekünk tesztelt” – nyilatkozta az üzletember a RACER-nek.

„Most azonban boldogok vagyunk attól, amit Patótól és Alextől láttunk és velük folytatjuk a tesztprogramot a belátható jövőben. Nem tudom, hogy mik Colton hosszú távú tervei. A saját rövid- és középtvú elképzeléseinkkel viszont tisztában vagyunk, amiben jelen állás szerint nem szerepelnek további tesztek vele.”

Herta ennek ellenére sem fog unatkozni jövőre.

Teljes szezonos IndyCar-programja mellett versenyezni fog az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben is a GTP-kategória endurance-futamain is a BMW M Team RLL színeiben.