A 23XI nem fellebbez és már meg is nevezte az eltiltott Wallace helyettesét

A 23XI nem fellebbez és már meg is nevezte az eltiltott Wallace helyettesét
credit: Mike Mulholland/Getty/NASCAR Media



Helyi idő szerint kedden esete jelentette be a NASCAR, hogy a Cup Series vegasi futamán tanúsított viselkedése miatt egyfutamos eltiltást szabnak ki Bubba Wallace-re.

A 23XI Racing pilótája szabálytalanságok sorozatát követte el, miután Kyle Larson egy előzési kísérlete során súrolta a falat.

Bár az incidenskor semmiféle kontakt nem történt kettejük autója között, Wallace azonban olyan dühbe gurult, hogy szó szerint levadászta ellenfelét.

Először padlógázzal direkt nekiment hátulról, majd a gépéből kiszállva végigsétált a pályán és erőszakkal rátámadt a nála jóval kisebb termetű Larsonra, aki azonban nem vette fel a kesztyűt.

A NASCAR végül csak a szándékos ütközés miatt szankcionálta Bubbát, így egyedül a most vasárnapi, homestadi versenyt kell kihagynia.



A döntés hivatalossá válása után a gárda kiadott egy rövid közleményt, benne megnevezve Wallace helyettesét is.

„A 23XI egyetért a NASCAR-ral Bubba Wallace egyfutamos eltiltását illetően. Megértjük, hogy a szériának egyértelműen állást kell foglalnia a Las Vegas Motor Speedwayen történt incidens kapcsán. Bubba cselekedetei nem felelnek meg a csapatunk és partnereink értékeinek.

Beszéltünk Bubbával és kifejeztük nemtetszésünket arról, hogy miként kezelte a helyzetet. Az idei szezonban lenyűgöző előrelépéseket tett és ez a mostani tapasztalat egy újabb lehetőség számára arra, hogy NASCAR-versenyzőként tovább tanuljon, fejlődjön.

A büntetés következtében John Hunter Nemechek fogja vezetni a 45-ös Toyotát ezen a hétvégén a Homestead-Miami Speedwayen.”

Nemechek 2020-ban ment teljes szezont a Cupban, méghozzá a Front Row Motorsports színeiben.

Legjobb eredményének két nyolcadik hely számít, a tavaszi és az őszi talladegai futamokról.

Nemechek jelenleg teljes munkaidős pilóta a harmadosztályú Truck Seriesben, ahol a Kyle Busch Motorsports 4-es Toyotájával a hatodikként jegyzik.

Emellett részidős programot fut a másodvonalbeli Xfinity Seriesben is a 23XI-nel technikai partnerségben álló Joe Gibbs Racing jóvoltából.



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Olcsón megúszta Bubba Wallace







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy