NASCAR: Nem a vegasi volt Wallace első agresszív és sportszerűtlen húzása

Közfelháborodást keltett Bubba Wallace viselkedése a NASCAR Cup vasárnapi, Las Vegas-i futamán.
A 23XI Racing versenyzője előtt azt követően ment le a függöny, hogy Kyle Larson egy manővere következtében érintette a falat.
Ezután teljes gázzal megtorpedózta a Hendrick Motorsports pilótáját, méghozzá a hírhedten merev kasztnijú Next Gen autó leggyengébb, ezáltal a benne ülő pilótára legveszélyesebb hátsó részén.
Pontosan ezen a területen kapott ütést Texasban Larson csapattársa, Alex Bowman, ami miatt olyan súlyos agyrázkódást szenvedett, hogy azóta sem tudott visszatérni a volán mögé.
A Wallace-hoz hasonlóan szintén a 23XI-t szolgált Kurt Busch szintén az autó hátuljával vágódott a falnak júliusban Poconón, ezen baleset pedig végül teljes szezonos karrierjének végét is jelentette.
Bubba megtorlása egyúttal magával rántotta érkező toyotás márkatársát, a playoffban lévő Christopher Bellt is, olyan kárt okozva a gépében, hogy fel kellett adnia a futamot.
Itt azonban az alabamai pilóta ámokfutása még nem ért véget.
A biztonsági előírásokra fittyet hányva átsétált a pályán és nem szállt be a helyszínre érkező mentőautóba sem, pedig ez a szabályok értelmében kötelező.
Ehelyett egyenesen az autójából épp kikászálódó Larsonhoz ment, majd annak melegében lökdösni kezdte.
A 2021-es bajnok nem vette fel a kesztyűt, a továbbra is dühös Wallace pedig később még az egyik NASCAR-tisztviselőt is megtaszajtotta.
Wallace később egészében Larsont tette felelőssé a történtekért, a bosszúállásra vonatkozó kérdéseket pedig hárította, mondván kollégája manővere következtében megsérült a kormányműve.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Botrány: Bubba Wallace direkt kilökte Larsont, majd ököllel rátámadt (VIDEÓK)
>>>>>Helyszíni videók mutatják, mekkora brutalitással támadt Wallace Larsonra
A belső kamerás felvételek alapján viszont ez a kijelentése erősen vitatható, az NBC közvetítésében pedig az is jól látszott, hogy Larson kilökésének pillanatában tövig nyomta a gázt.
A NASCAR közölte, hogy ki fogják vizsgálni a történteket.
Egy biztos, Wallace nem először „borult meg”.
2019-ben, a Charlotte Motor Speedway rovalján rendezett futam során Bowmannel akadt össze, aminek következtében az akkor még a Richard Petty Motorsportsot szolgáló Wallace a falban találta magát.
A leintés után rögtön az ellenfele után indult és még az sem zavarta, hogy a hendrickes pilótát épp orvosi ellátásban részesítik, miután kiszáradás következtében rosszul lett.
Wallace először beolvasott a földön ülő versenyzőnek, majd dühében ráöntötte a kezében lévő flakon tartalmát. A folyadékból nem csak Bowman kapott az arcára, de az AMR Safety Team főorvosa, Dr. Angela Fiege, valamint a szintén ott térdelő Jeff Gordon is.
Az esetet szintén vizsgálta a NASCAR, de végül Wallace megúszta egy zárt ajtók mögötti elbeszélgetéssel.
Egy évvel később, a világjárvány miatti leállás során rendezett eNASCAR iRacing Pro Invitational Series bristoli fordulóján pedig a szimulátoros közösséget sikerült magára haragítania.
A verseny során ütközött Clint Bowyerrel, ami után rögtön nyomott egy rage quitet azzal a szöveggel, hogy:
“Na ez az, amiért nem veszem komolyan ezt a szart. Bye-bye és béke.”
Ezután Twitteren így folytatta:
“Hahaha, behalok az értesítéseimen. Jó sok ember napját tönkretettem azzal, hogy kiléptem….egy videójátékból! Hahaha. Egy videójátékból! Durva ez az átkozott karantén.”
Válaszként akkori szponzora, a Blue-Emu rögtön megszakította vele együttműködését.
“Nem szponzoráljuk többé Bubbát” – erősítette meg döntést a NASCAR hivatalos partnereként is jegyzett cég alelnöke, Ben Blessing az Action Networknek.
“El tudják képzelni, ha ezt a való életben, a pályán tette volna? Régebben én magam is dolgoztam a NASCAR-ban és tisztában vagyok vele, hogy egy befektetés nem fog az utolsó dollárig megtérülni. Ugyanakkor azt hittük, hogy még jól is elsülhet a dolog. Erre kiderül, hogy nem egy NASCAR-versenyzőt szponzorálunk, hanem olyasvalakit, mint a 13 éves fiam, aki mérgében direkt összetörte a kontrollerjét játék közben.”
Ironikus módon alig tizenhárom hónappal később az immár a Michael Jordan és Denny Hamlin nevéhez fűződő 23XI-nek vezető Wallace nem kisebb márka arca lett, mint a szimulátorozás világában piacvezető Logitech.
A NASCAR-rajongók körében azonban már nem számít annyira népszerűnek. Ezt jól példázza, hogy a közösségi médiás posztok elemzése szerint ő a sportág leggyűlöltebb pilótája.
Ebben szerepet játszhat az is, hogy az esetek túlnyomó többségében a saját hibáit másokra hárítja, mint tette azt most, Larson kapcsán is.
Különösen képmutató magatartás ez egy olyan embertől, aki mindeközben folyton a szeretetet, a megbecsülés és az elfogadás fontosságát hangsúlyozza.
KAPCSOLÓDÓ: “Miért nincs már Bubba sitten?” – A NASCAR közösségét felháborítja Wallace vegasi ámokfutása

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough