NASCAR: Logano életben tartott egy furcsa statisztikát

NASCAR: Logano életben tartott egy furcsa statisztikát
credit: Jonathan Bachman/Getty/NASCAR Media



Joey Logano sikerét hozta a NASCAR Cup Series vasárnapi, Las Vegas-i futama.

A South Point 400 egyben a rájátszás top 8-as szakaszának nyitánya is volt, így a győztes már automatikusan kvalifikálta magát a november 6-ai, Phoenix Racewayen rendezendő bajnoki döntőbe.

A 2018-ban már a széria csúcsára feljutott Penske-pilóta mostani bravúrjával életben tartott egy érdekes statisztikát is.

Eddig ugyanis öt alkalommal sikerült bejutnia a legjobb négy közé és ezek mindegyikére páros esztendőkben került sor.

2014-ben végül a negyedikként, 2016-ban a másodikként, 2018-ban elsőként, 2020-ban pedig a harmadikként zárta az idényt.

Vajon idén meglesz a második titulusa?



KAPCSOLÓDÓ:



>>>>>Logano nyert, Wallace életveszélyes bosszút állt Larsonon Vegasban

>>>>>Botrány: Bubba Wallace direkt kilökte Larsont, majd ököllel rátámadt







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy