Logano nyert, Wallace életveszélyes bosszút állt Larsonon Vegasban

Logano nyert, Wallace életveszélyes bosszút állt Larsonon Vegasban



Két viszonylag nyugodt versenyt követően ismét felpörögtek az események a NASCAR Cup mezőnyében.

A Las Vegas Motor Speedwayen rendezett futam a rájátszás top 8-as szakaszának nyitánya is volt, ami azt jelentette, hogy a győztes automatikusan kvalifikálja magát a november 6-ai, phoenixi bajnoki döntőbe.

Ezt a bravúrt végül Joey Logano hajtotta végre, miután két körrel a leintés előtt a frissebb abroncsokon sikeresen áthámozta magát Ross Chastainen és innentől már magabiztosan hajtott a kockás zászló felé.

A 2018-as szezonban már a Cup csúcsára felért connecticuti ezzel idei harmadik, teljes eddigi főkategóriás karrierjét tekintve pedig a harmincegyedik diadalát aratta.

Kettejük után a meglehetősen kalandos versenyt maga mögött tudó Kyle Busch ért célba.

A Joe Gibbs Racing veteránjának a táv során része volt egy megforgásban, körhátrányba került, majd még a pitkiállása után az egyik kereke is leesett.

A megpróbáltatások ellenére sikeresen visszaküzdötte magát az élmezőnybe, végül zsinórban másodszor zárva a „bronzérmes” pozícióban.

Top 5-ös eredménnyel távozott még Vegasból Chase Briscoe és Denny Hamlin is.

Külön említést érdemel a 48-as Chevyében a sérült Alex Bowmant helyettesítő Noah Gragson, aki a tizedikként fejezte be a futamot, ezzel a Hendrick Motorsports legjobb eredményét hozva.

Nem mindenkinek volt viszont jó napja.

Ryan Blaney a második helyen haladt, amikor a 228. körben defekt miatt elvesztette uralmát a 12-es Penske Ford felett és a falnak vágódott.

Az autóban komoly kár keletkezett, ami miatt hosszas szervizelésre szorult.

A rájátszásban továbbra is meccsben lévő, bár idén még mindig nyeretlen pilóta vissza tudott ugyan térni a pályára, de csak 28.-ként végzett hét kör hátrányban.

Daniel Suarez szintén remek pozícióban állt – egészen pontosan a negyedik volt -, amikor a 103. körben kipörgött.

A mexikói végül a tizenhatodik lett.

A futam abszolút főszereplője azonban Bubba Wallace lett és nem éppen pozitív előjellel.

A 23XI Racing versenyzője a 95. körben akadt össze Kyle Larsonnal, aminek következtében érintette a falat.

Az esetet követően Wallace előtt teljesen lement a függöny és megtorpedózta meg az 5-ös számú Chevyt. Ráadásul pontosan a hírhedten merev kasztnijú Next Gen leggyengébb pontjának számító hátsó részen.

Erre a területre kapott ütés következtében szenvedett súlyos agyrázkódást Bowman, valamint pontosan egy ilyen csattanás vezetett végül odáig, hogy Kurt Busch kénytelen volt befejezni teljes szezonos karrierjét.

Bubba bosszújának járulékos vesztesége tulajdon toyotás márkatársa, Christopher Bell lett, akit ártatlanul rántottak magukkal.

A JGR-es autója olyannyira megsérült, hogy fel kellett adnia a futamot, noha azt megelőzően még ő volt a playoff legmagasabban jegyzett toyotása.

Wallace ekkor sem nyugodott és rátámadt az autójából éppen csak kiszállt Larsonra, aki azonban nem volt partner a konfrontációban.

A történtek után a 23XI-es a 2021-es bajnokot tette teljes mértékben felelőssé, mondván Kyle manőverezett rosszul.

A botrányos eseménysorozatról – beleértve az érintettek nyilatkozatait – ebben a cikkben lehet bővebben olvasni, valamint a videókat megtekinteni:

KAPCSOLÓDÓ: Bubba Wallace direkt kilökte Larsont, majd ököllel rátámadt


Az első szakaszt Wallace, míg a másodikat Blaney nyerte.

A Cup következő futamát október 23-án, a Homestead-Miami Speedwayen rendezik.