A NASCAR figyelmeztette Elliottot az élőben közvetített operatőr-incidense miatt

A NASCAR figyelmeztette Elliottot az élőben közvetített operatőr-incidense miatt



Kiábrándító véget ért Chase Elliott számára a NASCAR Cup október 9-ei, charlotte-i rovalfutama.

A Hendrick Motorsports pilótája magabiztosan vezette a versenyt és minden reménye megvolt arra, hogy behúzza idei hatodik győzelmét.

A hajrában belengetett sárga zászlót követő restart utáni csetepaté során azonban egy AJ Allmendingerrel történt kontak után kiforgott a pályáról és végül csak a huszadikként zárt.

A leintést követően Elliott szemmel láthatón idegesen szállt ki a 9-es számú Chevyből, majd rögtön csapattársához, William Byronhoz ment, hogy megbeszéljék a futam eseményeit.

Kettejük diskurzusát kiszúrta az NBC egyik operatőre, amit a 2020-as bajnok finoman szólva sem vett jó néven.

Először intett a férfinak, hogy menjen el és a kamera lencséjére tette a kezét.

Az NBC-s viszont nem tágított, mire Elliott dühösen megindult felé.

Az esetet a tévécsatorna élőben közvetítette.

A 26 éves versenyzőtől karakteridegen, agresszív megnyilvánulás ledöbbentette a NASCAR közösségét.

A történteket a szervezet sem vette jó néven.

Bár Elliott nem ért hozzá magához az operatőrhöz, tette a viselkedési előírások értelmében mégis fizikai konfrontációnak minősült.

„Nem a legbölcsebb megmozdulás volt ez a részemről, de én megkértem a srácot, hogy adjon nekünk egy kis teret, ő viszont ezt nem tette meg” – idézte az Associated Press a zsinórban négyszer is a Cup legnépszerűbb pilótájának választott georgiait.

„Frusztrált voltam a kemény verseny után, de valószínűleg nem ez volt legjobb lépés a részemről.”

Elliott ennek kapcsán elmondta, hogy a NASCAR-tól senki sem kereste meg őt az incidens miatt

A szervezet viszont leszögezte, hogy a tisztviselőik beszéltek a Hendrick Motorsports-cal, valamint Elliott menedzserével is.

Komolyabb büntetésre azonban a szóbeli figyelmeztetésen kívül nem kell számítania.