NASCAR: Egy feltörekvő, fiatal tehetség lesz Alex Bowman új főnöke

A Hendrick Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy jövőre Blake Harris fogja ellátni a 48-as számú, Alex Bowman által vezetett Chevrolet csapatvezetői teendőit.
A mindössze 35 éves szakember idén teljesíti első szezonját crew chiefként a Front Row Motorsports alkalmazásában.
Irányítása alatt a gárda #34 Fordjával Michael McDowell tizenöt éve tartó főkategóriás karrierje legjobb idényét teljesíti eddig tizenkét top 10-es befutót hozva, beleértve két harmadik helyet Sonomán és Talladegán.
„Blake óriási tehetségével fog hozzájárulni csapatunk sikereihez” – méltatta Harrist a HMS elnöke, Jeff Andrews.
„Beszélgetéseink során gyorsan világossá vált, hogy fantasztikusan illeszkedik hozzánk a versenyzéshez és győzelemhez való hozzáállásával. Ő és Alex máris kapcsolatban állnak, mi pedig nagyon izgatottak vagyunk, hogy miként fognak együtt tovább fejlődni. Greg már összeállított egy nyerő csapatot és hisszük, hogy Blake a tökéletes ember ennek a munkának a folytatására.”
A 48-as jelenlegi crew chiefje, az imént említett Greg Ives nyáron közölte Hendrickékkel, hogy a következő évben már nem szeretne csapatvezetőként tevékenykedni. Indoklása szerint inkább helyhez kötött munkát szeretne annak érdekében, hogy több időt tölthessen a családjával.
Azt egyelőre nem tudni, hogy utolsó futamát ebben a pozícióban Bowmannel teljesítheti-e.
A 29 éves pilóta még a szeptember végi, texasi fordulón szenvedett agyrázkódást, ami miatt azóta sem tud autóba ülni.
Néhány nappal ezelőtt a HMS megerősítette, hogy az elkövetkezendő három versenyt is biztosan kihagyja.
A november 6-ai, Phoenix Racewayen rendezendő szezonzárón való részvétele azonban még a levegőben lóg. Ez a finálé ugyanis nem csak Ives búcsúját képezi, de egyben az arizonai Bowman hazai pályája is.
Harris 18 éves kora óta dolgozik a NASCAR-ban.
Karrierjét az Evernham Motorsportsnál kezdte, majd 2010-ben a Furniture Row Racinghez szerződött, ahol három évvel később már a Kurt Busch autóján dolgozó szerelőcsapat főnöke lett. A következő idénytől Martin Truex Jr. gépe mellett látta el ugyanezt a feladatkört, 2017-ben pedig egyenesen bajnoki címet ünnepelhettek közösen.
Kupa ide, vagy oda, a csapat a következő idény végén anyagi okok miatt megszűnt, Harris pedig 2019-ben Truexszel együtt a Joe Gibbs Racinghez igazolt át.
A gárdának 2022-ben mondott végül búcsút az Front Row Motorsports kedvéért, ahol felkínálták neki a crew chief pozícióját. Munkájával pedig minden várakozást felülmúlt.
„Csak a legjobbakat kívánjuk Blake-nek a jövőben” – olvasható az FRM közleményében.
„Sokat segített abban, hogy a csapatunk jobbá váljon és elkötelezettek vagyunk annak irányába, hogy még tovább fejlődjünk. Az elmúlt években jelentős előrelépéseket tettünk a pályán, valamint azon kívül is. A célunk az, hogy a teljesítményünk tovább növekedjen. Már megkezdtük a következő szezonra való felkészülést számos területen, ami magában foglalja azt is, hogy megtaláljuk a 34-es Ford gárdájának új főnökét.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough