A 82 éves Mario Andretti modern F1-es géppel száguldozott [VIDEÓ]
A kor csak egy szám, ezt pedig Mario Andretti is ékesen bizonyítja.
A 82 éves élő legenda máig él-hal a sebességért, amit azon szerencsések is megtapasztalhatnak, akiket az IndyCar versenyhétvégéin autóztat körbe a kétüléses Dallarával.
Most pedig teljesült egy régi nagy álma is.
Andretti a McLaren jóvoltából bepattanhatott egy modern Forma-1-es gépbe, méghozzá a Laguna Secán zajló Velocity Invitational keretein belül.
Az 1969-es Indy 500 győztese, egyben az 1978-as szezon F1-es világbajnoka eredetileg abban reménykedett, hogy a hibrid-éra egyik autóját kapja meg.
Végül azonban Zak Brownék a 2013-as MP4-28a-t adták neki, de minden valószínűség szerint ez a változás egyáltalán nem keserítette el.
Az alábbi videó a legelső köreit örökítette meg, a tervek szerint pedig a hétvége folyamán még több alkalommal is visszatérhet a pályára.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough