„Ígérem, teljesen meg fogok gyógyulni” – Orvosai tettek pontot Busch karrierjére, ő viszont még hisz a visszatérésben
A szülővárosában lévő Las Vegas Motor Speedwayen jelentette be hivatalosan Kurt Busch, hogy befejezi teljes szezonos versenyzői karrierjét.
A NASCAR Cup 2004-es bajnoka a júliusi, poconói hétvégén történt balesete óta nem ülhet volán mögé súlyos agyrázkódása következtében.
Bár elmondása szerint állapota sokat javult, az orvosok azonban továbbra sem adják meg számára a versenyzéshez szükséges engedélyt.
„Azt mondták, hogy a legjobb számomra az, ha abbahagyom” – mondta könnyes szemekkel a 44 éves veterán.
„Tudom, hogy a képességeim nem 100%-osak ahhoz, hogy visszatérjek a pályára és a legmagasabb szinten versenyezzek a NASCAR Cup Seriesben. Ők a legjobbak legjobbjai és az utóbbi időben már nem éreztem azt, hogy a tőlem telhető maximumot nyújtanám.”
A történtekért mindenki az idén debütált, rendkívül merev kasztnijú Next Gent teszi felelőssé. Busch azonban leszögezte, hogy karrierje során rengeteg komoly balesetet élt át, az új autóval elszenvedett, rendkívüli ütések pedig csak az i-re tették fel a pontot.
Saját bevallása szerint felépülése már nagyjából 95%-os, az egyensúlyproblémái azonban továbbra is fennállnak.
Ő viszont hisz benne, hogy egy napon ismét teljesen egészséges lesz és akár már jövőre visszatérhet egy-két futam erejéig.
„Újra 100%-os leszek, teljesen meg fogok gyógyulni ezt megígérem! Ha pedig az orvosok megengedik, akkor talán még látni fognak engem pár versenyen is.”
Mivel még mindig bízik a részleges folytatásban, a sajtótájékoztatóra direkt nem hívta el közvetlen családtagjait. Ettől ugyanis már tényleg úgy tűnhetett volna, mint a végleges visszavonulása.
Emellett azonban már komolyan dolgozik karrierje másabb jellegű folytatásán és könnyen lehet, hogy a kormánykereket mikrofonra cseréli.
Busch elmondta, tárgyalásokat folytat a FOX-szal egy potenciális televíziós szakértői állás kapcsán.
„Attól a naptól fogva, hogy Kurt csatlakozott hozzánk, már tudtuk, számos módon, új szintre fogja emelni csapatunkat” – olvasható a 23XI sajtóközleményében.
„Onnantól, hogy a Kansas Speedwayen aratott győzelmével megszerezte a legelső playoff-helyünket egészen azon megszámlálhatatlan munkaórákig, amiket a pályán kívül töltött a programunk fejlődése érdekében, Kurt csak jobbá tett bennünket.
A szezon viszont egy váratlan fordulatot vett ezzel a sérüléssel. A szerencsétlen körülmények ellenére Kurt végig igazi profi és megbízható csapattárs maradt. Teljes mértékben támogatjuk a döntését, hogy az egészségére összpontosít. Hálásak vagyunk az iránymutatásáért, miközben csapatunk erős alapokra építkezve készül a jövőre.”
A 34 Cup-futamgyőzelemmel – beleértve a 2017-es Daytona 500-at – rendelkező Busch helyét a 45-ös Toyotában Tyler Reddick veszi át.
A fiatal tehetség eredetileg csak 2024-ben csatlakozott volna a gárdához, jelenlegi munkaadója, Richard Childress azonban beleegyezett abba, hogy egy évvel korábban kiengedje a szerződéséből.
Busch elképesztő karrierjéről és életéről ebben a cikkben lehet bővebben olvasni:
>>>>>Itt a vége – Távozik a NASCAR Cup bajnoka, akinek élete Hollywoodért kiált
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough