IndyCar: Dalton Kellett távozik az AJ Foyt Racingtől

IndyCar: Dalton Kellett távozik az AJ Foyt Racingtől
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



Három IndyCar-szezon után búcsút int az AJ Foyt Racingnek Dalton Kellett.

A kanadai versenyző a közösségi médiában jelentette be a hírt, amiből az is kiderül, hogy ő maga határozott a szakítás mellett.

„Meghoztam a döntést, hogy nem folytatom tovább az AJ Foyt Racingnél a 4-es számú Chevrolet-ban” – olvasható a közleményében.

„Ez nem olyasmi, ami könnyedén jött, mivel a csapattal együtt időt és energiát fordított arra, hogy összeállítsunk egy programot 2023-ra. Jelenleg viszont ez nem a megfelelő lehetőség számomra arra, hogy előre lépjek.”

Az AFR már korábban bejelentette, hogy az Andretti Autosporthoz átigazoló Kyle Kirkwood helyét Santino Ferrucci fogja átvenni a 14-es Dallara-Chevyben, továbbá szintén teljes szezonosként csatlakozik a gárdához az újonc Benjamin Pedersen is.

A hírek szerint Kellett számára egy részidős ülés lett volna a maximum a csapat harmadik autójában.

„Őszinte és szívből jövő köszönetet szeretnék mondani AJ-nek, Larrynek és a teljes Foyt csapatnak. Mindig hálás leszek nekik az IndyCarban való bemutatkozásomért és csodálatos emlékekkel távozom tőlük. A csapatnál eltöltött idő alatt magánemberként és versenyzőként egyaránt fejlődtem, büszke vagyok arra, amit hozzá tudtam tenni a programjukhoz. Egy esélytelennek tartott kiscsapatnál lenni sosem könnyű, ugyanakkor voltak olyan pillanataink, amikre igazán büszkék lehetünk.



Egyelőre nincs még bejelentenivalóm a 2023-as tervek kapcsán. Addig is szeretnék még köszönetet mondani az AJ Foyt Racing rajongóinak is: ti mindannyian különlegessé tettétek az itt eltöltött időszakomat. Nem is tudok más csapatot mondani, aminek ennyire elkötelezett követői vannak. Megtiszteltetés volt a részese lenni valaminek, amit ennyire nagyra tartotok.”

Kellett 2020-as bemutatkozása óta összesen 33 IndyCar-futamon vett részt. Legjobb eredményét a tavalyi, gatewayi fordulón érte el a 12. hellyel.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy