NASCAR: Megverték és felgyújtották – Sorstársain szeretne segíteni a súlyosan depressziós Cody Ware

Megverték és felgyújtották – PTSD-vel küzd a NASCAR/IndyCar-versenyző
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski
Megverték és felgyújtották – PTSD-vel küzd a NASCAR/IndyCar-versenyző


„A szorongás teljesen kicsinált ma. Szükségem volt néhány új ruhára, de már azelőtt el kellett hagynom a bevásárlóközpontot, hogy megvehettem volna, mivel nem éreztem jól magam az emberek között. Senkinek sem kívánom a mentális problémákat.”

Ezt a vallomást a Rick Ware Racing NASCAR-versenyzője, Cody Ware tette tavaly Twitterén.

A 26 éves amerikai soha nem rejtette véka alá, hogy komoly pszichológiai problémák nehezítik meg a hétköznapjait. 2015-ben ideiglenesen fel is kellett függesztenie karrierjét, mivel depressziója ekkorra már olyan méreteket öltött, hogy az öngyilkossággal is megpróbálkozott.

Ware azóta is gyógyszeres kezelés alatt áll és igyekszik a lehető legpozitívabban gondolkodni. Erőfeszítései ellenére azonban időről időre, egyik pillanatról a másikra a mélyben találja magát.

A fiatal pilóta a Foxnak adott interjújában elárula, hogy gondjai a gyerekkorára vezethetőek vissza.

Tinédzserkora kezdetén folyamatosan iskolatársai gúnyolódásának, zaklatásának céltáblája volt. Mindez pedig elért egy olyan pontra, amikor a bántalmazás már egyenesen életveszélyessé fajult.

„Az általános iskola végén és a gimnázium kezdetén voltak a dolgok a legerőszakosabbak. Egy alkalommal néhány kölyök fel is gyújtott engem. Tizenöt éves voltam. Letepertek a földre, majd elhurcoltak a közeli erdőbe, ott megvertek, utána a lábaimra benzint öntöttek és meggyújtottak. Nem is éreztem fájdalmat. Emlékszem, hogy éreztem az égett bőr szagát, a forróságot, de mást nem.”

Ezt követően Ware-t magára hagyták, nem sokkal később viszont az egyik gyerek a bántalmazók közül visszament hozzá, hogy segítsen.

„A lelkemre kötötte, hogy senkinek se mondjam el, mi történt.”

Ware harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, a felépülése pedig hónapokig tartott.

Legalábbis fizikailag. Lelkileg máig nem heverte ki azt a napot.

„A tavalyi évig még csak nem is realizáltam, hogy a depresszióm és szorongásom ezen traumatikus élmény miatti PTSD-re vezethető vissza. A felfedezés hatalmas segítség számomra abban, hogy jobban legyek.”

Ware azt sem titkolja, hogy gyerekként Asperger-szindrómát állapítottak meg nála.

„Képes leülni egy 3000-4000 elemből álló Lego elé és addig fel sem áll, amíg ki nem rakja” – mondta édesapja, Rick Ware.

„Közben nem eszik, nem iszik, nem beszél, csak koncentrál, mintha nem is ezen a világon lenne. Órákon át eltarthat ez, amíg be nem fejezi.”

Ware helyzetét megnehezíti, hogy a NASCAR-pilótaként hétről hétre szem előtt van.

A rajongók egy része pedig előszeretettel áll bele minden adandó alkalommal, mondván csak azért van a mezőnyben, mert az apjáé a csapat. Egy friss felmérés szerint olyan sok negatív kritikát kap a közösségi médiában, hogy ő a Cup mezőnyének második leggyűlöltebb pilótája.

A lista élén egyébként az a Bubba Wallace áll, aki szintén nyíltan vállalja mentális problémáit.

A cinikus kommentek azonban csak a kisebbik rosszat képezik.

2019 nyarán Matt DiBenedetto szurkolóinak céltáblájára került, miután valami oknál fogva a vele történt daytonai ütközését tették felelőssé azért, hogy kedvencükkel nem hosszabbított szerződést a Leavine Family Racing.

Egyesek pedig odáig mentek, hogy azt tanácsolták Ware-nek, végezzen magával.

A NASCAR-rajongók a legrosszabbak valamennyi sportot tekintve” – reagált akkor Ware.

„Utálhattok engem amennyire csak akartok, vithathatjátok azt is, hogy a mezőnybe tartozom-e. Azt viszont már nem tudom szó nélkül hagyni, hogy szerintetek jobb lenne, ha halott lennék. Megjártam azt az utat és még annak sem kívánom, akit a legjobban gyűlölök. Borzalmas és embertelen dolog ilyet mondani olyasvalakinek, akinek már voltak öngyilkossági kísérletei és ezt tudjátok is.

Ki- és bejárkáltam a pszichiátriákon, éveken át antidepresszánsokon éltem és ma sem tudok meglenni a szorongásgátló nélkül. Nem szégyellem, hogy min mentem keresztül és elfogadom a jogos kritikákat is. Felfoghatatlan viszont számomra az, hogy ilyesmit kívántok egy olyan embernek, akinek még mindig nehezére esik reggelente megkezdeni a napot.”

Az észak-karolinai pilóta második teljes szezonját teljesíti jelenleg a NASCAR Cup Seriesben, emellett megfordult már az IndyCarban és az IMSA-ban is.

„A versenyzés egy áldás nekem, emellett pedig egyfajta menekülés is. A pályán kikapcsolhatom a fejemben folyamatosan zúgó hangokat és egyszerűen csak élvezhetem az életet.”

Ware reméli, hogy őszintesége által erőt adhat sorstársainak világszerte.

„Az az ember akarok lenni mások számára, aki számomra nem adatott meg akkor, amikor nekem lett volna szükségem rá. Így birkózom meg a múltammal és a démonaimmal. Nem számít, hogy mennyit keresel, vagy hogy nézel ki, a depresszió nem válogat. Meg szeretném mutatni, hogy békét köthetünk önmagunkkal és a lehető legjobb életet élhetjük még akkor is, ha mentális problémák gyötörnek traumatikus élmény hatására, vagy akár veleszületetten.

Szeretném eljuttatni hozzájuk a történetemet, hogy ne érezzék magukat egyedül. Egy kis megnyugvás lehet számukra ha tudják, hogy rendben van, ha nem vagy jól és az sem szégyen, ha segítséget kérsz. Ha soha, egyetlen versenyt sem fogok nyerni, de az utam során megmentek néhány életet, akkor már megérte.”





Ha úgy érzed te, vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot.