Sosem látott, gigantikus botrány tört ki a NASCAR-ban

Pattanásig feszült a helyzet a NASCAR-ban.
A csapatok finoman szólva sincsenek megelégedve a NASCAR jelenlegi gazdasági modelljével.
Számos, eredménytelen tárgyalás után pedig olyasmire került sor pénteken, amire még nem volt példa a belső ügyeit hírhedten zárt ajtók mögött tartó szevezet történetében: a csapatok a nyilvánosság elé álltak, hogy kiteregessék a szennyest.
Pénteken exkluzív sajtótájékoztatóra került sor egy charlotte-i szállodában.
Az eseményen négy gárda – a Hendrick Motorsports, a Joe Gibbs Racing, a Roush Fenway Keselowski Racing és a 23XI Racing – vezetői vettek részt, képviselve a Cup Series azon tizenhat alakulatát, amelyek a széria összesen harminchat charterét birtokolják.
Az HMS színeiben az alelnök Jeff Gordon jelent meg, míg a JGR-től és az RFKR-től az elnöki posztot ellátó Dave Alpern, valamint Steve Newmark tette tiszteletét.
A 23XI-t pedig nem más reprezentálta, mint a gárda egyik befektetője, egyben a társtulajdonos Michael Jordan pénzügyi tanácsadója, Curtis Polk.
„Eljutottunk arra a pontra, hogy a csapatok ráébredtek, így nem tudják folytatni” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően az üzletember.
„A működésünket már nem lehet hosszú távon fenntartani, hacsak nem történik alapvető változás a gazdasági modellen.”
A profi sportban nélkülözhetetlen a szponzoráció, ezalól pedig egyetlen liga sem kivétel.
A NASCAR-ban viszont már elképesztő méreteket ölt ez a támogatóktól való függés, köszönhetően az anyaszervezet saját költségvetésének.
A csapatok bevételének 60-80%-át teszi ki a szponzoroktól kapott pénz, ami rendkívül sebezhetővé teszi még a legnagyobbakat is.
Ott van rögtön példának a Joe Gibbs Racing, amely képtelen volt hasonló kaliberű utódot találni a szezon végén távozó Mars Inc. utódjául, ez pedig odáig vezetett, hogy elvesztették tizenöt éve lojális sztárpilótájukat, Kyle Buscht.
Newmark példanként felhozta, hogy a legmagasabban jegyzett baseball-ligában, az MLB-ben lévő csapatok működtetésének csak 8-12%-át képezik a szponzorációs dollárok, de ez a szám még az NHL-ben is maximum 17-18%.
Hogy honnan kapják a többi pénzt?
A válasz egyszerű: magától a felettük álló szervezettől.
A NASCAR viszont elképesztően szűkmarkú.
A médiajogokból beérkező pénzösszegnek mindössze csak a 25%-át osztják szét a csapatok között, míg a pályák (amelyek többsége a NASCAR-ral kapcsolatban lévő vállalatok irányítása alatt áll) 65%-ot, maga a szervezet pedig 10%-ot kap.
A fellázadt gárdák szerint a NASCAR anyagi értelemben márpedig van annyira erős, hogy őket is jobban segítsék… Ha akarnák.
A jelenlegi, NBC-vel és FOX-szal kötött médiacsomag 2024 végén jár le és már zajlanak a tárgyalások a folytatás kapcsán.
A csapatok pedig azt szeretnék, ha a hosszabbítás során őket is igazságosabban kezelnék.
Az általuk létrehozott bizottság már júniusban elküldött a NASCAR-nak egy hét pontból álló javaslatot.
A fő üzenet pedig egyértelmű volt: egy olyan üzleti modell tető alá hozása, amelyben minden egyes csapat képes magas szinten teljesíteni és profitra szert tenni a Cupban.
Választ azonban csak október elején kaptak, ami enyhén szólva sem az volt, mint amire számítottak.
„A bevétel minimális növelését ajánlották fel, a hangsúly viszont a költségek további, drámai mértékű lefaragásán volt” – mondta Polk.
A vezetők egyöntetű véleménye szerint ezzel ismét csak a csapatokat sarcolnák meg. A további megszorítások jelentős elbocsátási hullámot is generálnának, súlyosan befolyásolva a pályán nyújtott teljesítményt.
Gordon megerősítette, hogy a Cup egyik legnagyobb istállójának számító Hendrick Motorsports egy jó ideje már egyáltalán nem termelt profitot, Alpern pedig saját bevallása szerint gondolni sem mer a jövőre.
„Halálra rémít, hogy mi fog történni akkor, amikor Joe Gibbs távozik… Én most a puszta túlélésről beszélek.”
Hogy mennyire keveset is érnek a csapatok?
Polk elmondása szerint a sport financiális összértékének 93%-át a pályák és maga a NASCAR képezi, míg a pályákon körözők mindössze 7%-ot.
A gárdák legnagyobb kincsét maguk a charterek jelentik, amelyek nem csak a versenyek rajtrácsán való állandó helyet garantálják számukra, de enélkül lényegében semmit sem kapnának a bevételekből sem.
Nem meglepő, hogy ezen jogosultságok ára meredeken ível felfelé.
A legutóbbi vételt a 23XI eszközölte még a 45-ös Toyotához év elején, 13.5 millió dollárt fizetve érte a megszűnt Starcom Racingnek.
Ha valaki most akarna venni egyet, akkor az eladásra hajlandó gárdák 25-30 milliót is lazán kérhetnek érte.
Newmark leszögezte, közösen akarják megoldani a helyzetet és egyelőre nincs porondon egy rivális szervezet létrehozása, ami olyan szakadást idézne elő, mint amit 1996-ban az Indy Racing League létrejötte okozott az amerikai open-wheel szakágban.
A hangsúly viszont az „egyelőre” szócskán van.
A fentiekre reagálva a NASCAR kiadott egy rövid sajtóközleményt:
„A NASCAR-nak tudomása van mindazon kihívásokról, amelyekkel a csapatok szembesülnek. A továbbiakban a legfontosabb számukra, hogy kiterjesszük a charter-rendszert, aminek révén tovább nőhetnek a bevételek és csökkennek a kiadások. Közös célunk egy erőteljes, egészségees sport, amit együtt fogunk elérni.”
A Sports Business Journal NASCAR-közeli forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a szervezet félrevezetőnek és hamisnak tartja a fentebb említett 93-7%-os megosztást, mondván a csapatok kizárólag csak a charterek értékét számolták bele.
A fentebb említett végül a CART halálát okozó open-wheel szakadásról korábban már született egy komplett cikksorozat az USAracingen, ami ide kattintva érhető el.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough