A McLaren nem mondott igazat Kyle Busch ügyében?

Az egyik legizgalmasabb uborkaszezonos sztorinak indult Kyle Busch potenciális Indianapolis 500-as programja.
A NASCAR Cup karrierjét jövőre már a Richard Childress Racingnél folytató kétszeres bajnok vadonatúj szerződése már lehetővé teszi, hogy más bajnokságokban is megméresse magát.
Ennek apropóján rögtön ki is jelentette, hogy várja az IndyCar chevys csapatainak jelentkezését egy Indy 500-as lehetőség kapcsán.
Az Arrow McLaren SP társtulajdonosa, Sam Schmidt pedig hamarosan bejelentette, hogy szívesen látná őt jövő májusban a csapatnál, a tárgyalások pedig meg is kezdődtek a felek között.
A minap azonban Zak Brown közölte, hogy ő személyesen egyáltalán nem beszélt Buschsal, akinek indítását nem is favorizálja, mivel inkább Indy 500-as tapasztalattal bíró pilótát látna szívesen a negyedik, részidős autó volánja mögött.
Az Associated Press riportere, Jenna Fryer azonban Twitteren már arról számolt be, hogy egyáltalán nem emiatt esett kútba az ígéretes – és az IndyCar számára marketing-szempontból igencsak kecsegtető – program.
Az ok ugyanis sokkal inkább az anyagiakban keresendő, miután Busch nem tudott annyi pénzt vinni az AMSP-hez, amennyire szükség lett volna.
Egy másik NASCAR-sztár, Kyle Larson neve viszont az AP szerint egyre gyakrabban hangzik el az Indy 500 kapcsán.
A 2021-es Cup-bajnokot szintén hírbe hozták az AMSP-vel, de a pletykák szerint az ő esetében is kizáró tényezővé vált a „tapasztalatlanság”.
A Buschsal kapcsolatos fejleményekből kiindulva viszont egy megfelelő financiális csomag rögtön vonzóvá teheti őt.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough