Sajtó: Be lett biztosítva Colton Herta jövője

Colton Herta több évre hosszabbított Andrettivel
credit: Penske Entertainment/Chris Owens
Colton Herta több évre hosszabbított Andrettivel



A legfrissebb hírek szerint még jó ideig nem fogja elhagyni Andrettiék kötelékét Colton Herta.

Az elmúlt hetekben szuperlicenc-sagája révén globális hírnevet szerzett versenyző jelenlegi szerződése 2023 végéig tart. A RACER legfrissebb információi alapján azonban a feleknek sikerült megállapodni a hosszabbításról.

Pontos időtartamról egyelőre nincsenek információk, annyi viszont bizonyos, hogy hosszú évekre szól.

Ennek köszönhetően Herta jövője be van biztosítva az IndyCarban, ezzel párhuzamosan pedig Michael Andrettinek sem kell attól tartania, hogy adott esetben egy másik csapat lecsapja a kezéről.

Beleértve a Forma-1-et is.

A versenyzőből lett üzletember továbbra is keményen harcol azért, hogy saját csapatot indíthasson a világbajnoki sorozatban, noha elképesztő ellenállással kénytelen szembenézni.

Ha végül mégis sikerül az Andretti Globalnak feljutnia az F1 rajtrácsára, akkor mindenképpen Hertát akarják egyik pilótájuknak.

Persze ehhez addig meg kell szereznie a szükséges szuperlicenc-pontokat.

A szaklap ennek kapcsán úgy tudja, hogy a 22 éves kaliforniai kapcsolata a McLarennel sem szakad meg és tovább folytathatja a tavalyi autóval zajló tesztprogramot, aminek Alex Palou és Pato O’Ward is a tagja.