Sajtó: Räikkönen IndyCar-csapattal tárgyal, megvan a NASCAR Le Mans-i pilótafelállása

Sajtó: Räikkönen az IndyCarban folytathatja, megvan a NASCAR Le Mans-i pilótafelállása
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR Media



Immár hivatalosnak tekinthető, hogy Jimmie Johnson jövőre már nem lesz a Chip Ganassi Racing versenyzője.

A hétszeres NASCAR Cup bajnok szupersztár pontot tett főállású versenyzői karrierjére, a sisakját azonban esze ágában sincs még szögre akasztani.

Bár a folytatást tekintve egyelőre nincsenek hivatalos információk, az AP hírügynökség bennfentes riportere, Jenna Fryer Twitteren elhintette, hogy a 47 éves kaliforniai lehet a NASCAR és volt csapata, a Hendrick Motorsports Le Mans-i programjának egyik pilótája Jeff Gordon, valamint Mike Rockenfeller oldalán.

Emellett Johnson maga számolt be arról, hogy szeretné jövőre bevállalni a nagy duplázást, azaz teljesíteni az egy napon rendezendő Indy 500-at és a Cup Coca-Cola 600-át.

Előbbi versenyt a CGR-rel ejtheti meg, a nagy stock-car visszatérése kapcsán viszont az evidensnek vélt HMS mellett felbukkant a Trackhouse Racing neve is.

A Justin Marks vezette gárdának ráaádásul egy másik metszete is lehet a sztoriban.

Brazil sajtóértesülések szerint ugyanis a Trackhouse színeiben idén augusztusban NASCAR Cup-debütálását megejtett Kimi Räikkönen lehet az a pilóta, aki átveszi az eddig Johnson által vezetett 48-as Dallara-Honda volánját az IndyCarban.

A pletykák úgy szólnak, hogy a megbeszélések már zajlanak a felek között egy épített/utcai pályás program kapcsán, míg Johnson továbbra is maradna az autóban oválokon.

Konkrétumokról egyelőre még nincs szó, annyi viszont bizonyos, hogy ez a forgatókönyv jelentősen felkavarná az állóvizet.