NASCAR: Chastain szó szerint betegre aggódta magát Talladegán, míg Logano pont tömegbalesetért imádkozott
Meglepően nyugodt, békés versenyt hozott a NASCAR Cup Series vasárnapi YellaWood 500-a.
A Talladega Superspeedwayen rendezett futamon mindössze két kisebb baleset történt, a pályatípusra jellemző big one pedig teljes egészében elmaradt.
A táv során a pilóták kínosan ügyeltek arra, hogy ne menjenek bele rizikósabb manőverekbe, amit látva a médiában meg is jelentek olyan spekulációk, miszerint a mezőny így próbált kvázi sztrájkolni.
Az elmúlt hét során minden eddiginél nagyobb fordulatszámra kapcsolt a Next Gen autó biztonsági problémái miatt kirobbant botrány, aminek kapcsán többen is keményen nekimentek a NASCAR-nak.
Ennek apropóján több hiteles forrás – köztük az AP hírügynökséggel – azt sugallta, hogy a káoszmentes verseny valójában nagyon is szándékos volt, mivel a pilóták így demonstráltak a veszélyes gépek miatt.
A mezőny tagjai viszont ezt tagadták azt állítva, hogy még őket is meglepte, mennyire simán lement a futam.
„Szó szerint fáj most a gyomrom attól az idegességtől és gyötrelemtől, amit minden egyes körben éreztem” – nyilatkozta a leintés után Ross Chastain.
„Azon járt az eszem, hogy mikor lesz baleset? Vajon én fogom okozni, vagy engem forgatnak ki? Tudom, hogy végül nem csattantunk, de voltak rá próbálkozások. Itt állok most és egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy végül nem történt semmi! Amikor az utolsó sárga zászlót belengették én biztos voltam abban, hogy tömegbaleset lesz belőle.”
A Trackhouse Racing pilótája elárulta, hogy a restartnál háromszor is ellenőrizte a biztonsági övét, lecsekkolta a HANS-t és még a kezeit is igyekezett a lehető legoptimálisabb pozícióba tenni a kormányon annak érdekében, hogy a becsapódás pillanatában lehetőleg ne törjön el.
A hátralévő két kör azonban probléma nélkül lezajlott, ami Joey Loganót is sokkolta.
A Team Penske-s direkt lemaradt a zöld zászló után, mivel arra számított, hogy pillanatokon belül beüt a big one előtte. Ebben az esetben rengeteg pozíciót nyerhetett volna, ha átlavíroz a roncsok között. Pontosan ugyanúgy, ahogyan Austin Dillon megnyerte az augusztusi, daytonai viadalt.
Számításai viszont nem jöttek be, így csak a huszonhetedikként ért célba, ami értékes pontok elvesztését jelentette a playoffot tekintve.
„Ez volt az egyetlen alkalom, amikor direkt hátul maradtam, erre nem történt baleset. Annyira utálom! Olyan sokszor győztek le engem ezzel a módszerrel, erre amikor én próbálom meg, akkor bezzeg nem történik semmi.”
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Több NASCAR-pilóta is agyrázkódással versenyezhetett idén
>>>>>Nem fogod elhinni, hogy mit javasolt a pilótáknak a NASCAR a fejsérülések elkerülése érdekében…
>>>>>A NASCAR arra kötelezte a versenyzőket, hogy hallgassák el az autó körüli biztonsági problémákat
>>>>>Hendrick: Nem számít a pénz, ha a versenyzők biztonságáról van szó
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough