A McLaren új vezetőket nevezett ki, Rossi megkapja Rosenqvist rajtszámát

A McLaren új vezetőket nevezett ki, Rossi megkapja Rosenqvist rajtszámát
credit: Penske Entertainment/Chris Jones



Néhány héttel ezelőtt jelentette be hivatalosan Taylor Kiel, hogy azonnali hatállyal távozik nem csak az Arrow McLaren SP elnöki posztjáról, de egyben magától a csapattól is.

A szakember jövőre már a Chip Ganassi Racinget fogja erősíteni, pozícióját azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Ezzel párhuzamosan a McLaren megerősítette, hogy komoly változtatásokat eszközölnek az alakulat vezetőségében, most pedig már fény derült a konkrétumokra is.

Az AMSP új ügyvezető igazgatója az Andretti Autosporttól érkező Brian Barnhart lesz, aki korábban az IndyCar versenyigazgatója is volt.

A csapat versenyzésért felelős vezetőjének pedig Gavin Wardot nevezték ki.

A kanadai a 2021-es idény végén távozott a Team Penske-től, szerződésbeli okok miatt azonban csak júliusban tudott munkába állni a McLarennél.

Mielőtt még az IndyCarba érkezett volna, Ward több, mint tizenkét évet töltött a Forma-1-ben a Red Bull Racingnél.



2018-tól már Josef Newgarden versenymérnökeként tevékenykedett és oroszlánszerepe volt abban, hogy az amerikai pilóta 2019-ben megszerezte első bajnoki címét, a következő két szezonban pedig zsinórban másodikként zárt összetettben.

Az AMSP jövőre már három autóval indul csatába.

Pato O’Wardot továbbra is a #5 Dallara-Chevyben kell keresni, az Andretti Autosporttól érkező Alexander Rossi – akinek stratégája pont Barnhart volt – pedig azt a 7-es számot kapja meg, amit mindeddig Felix Rosenqvist autója viselt.

A svéd pilóta jövője a csapatnál egész nyáron levegőben lógott az Alex Palou-t övezett szerződésbotrány miatt.

A spanyol végül még egy évet tölt a Chip Ganassi Racingnél, eleget téve a csapat opciós jogának. Ennek révén maradhat 2023-ban is az AMSP-nél Rosenqvist, de már a 6-os jelölésű gépben.

A McLaren jelenleg is lázasan dolgozik azon, hogy tető alá hozza a negyedik autója nevezését is.

A program egyelőre csak az Indianapolis 500-ra irányulhat Kyle Buschsal a volán mögött, de a hírek szerint 2024-től már teljes szezonban is indíthatják.

Ha ez megvalósul, akkor Palou érkezése esetén sem lehet félnivalója a jelenlegi pilótatriónak.



KAPCSOLÓDÓ: Kibővülhet a McLaren és valóban érkezhet Palou, aki heteken belül akár az idei F1-es gépbe is beülhet







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy