Nem fogod elhinni, hogy mit javasolt a pilótáknak a NASCAR a fejsérülések elkerülése érdekében…

Nem fogod elhinni, hogy mit javasolt a pilótáknak a NASCAR a fejsérülések elkerülése érdekében…

Nem fogod elhinni, hogy mit javasolt a pilótáknak a NASCAR a fejsérülések elkerülése érdekében…


Régen látott botrány zajlik jelenleg a NASCAR-ban, köszönhetően az életveszélyes autók miatt.

A Cup Seriesben idén debütált Next Genről már az éles bevetése előtt sejteni lehetett, hogy hadilábon áll a biztonsággal. Olyannyira, hogy a törésteszt során a bábun elhelyezett szenzorok halálos mértékű sérüléseket jeleztek.

Akkor még ezt konteónak minősítették, mára viszont kiderült, hogy nagyon is volt igazságtartalmuk a pletykáknak.

A rendkívül merev kasztni miatt az ütközések energiájának javarésze a pilótára összpontosul, a legveszélyesebb területnek pedig a hátulról érkező csattanások számítanak.

Ilyen balesetek miatt került partvonalra Kurt Busch, majd Alex Bowman is.

A pilótáknak pedig elegük lett.

Kevin Harvick kijelentette, hogy a NASCAR-t nem érdekli a versenyzők testi épsége, Chase Elliott szerint a sportág visszafelé fejlődik, míg Bowman főnöke, Rick Hendrick leszögezte, a biztonságon nem szabad spórolni.

A szintén az HMS-t szolgáló Kyle Larson egy belső információt is megosztott, miszerint eddig azért nem beszéltek a problémáról, mert a NASCAR saját narratíváját volt csak szabad ismételgetniük.

Mostanra viszont betelt a pohár. Olyannyira, hogy a hírek szerint még a múlt vasárnapi, talladegai forduló bojkottálásának lehetőségéről is szárnyra keltek pletykák. Végül a mezőny teljes létszámban megjelent a pályán, egy meglepően nyugodt versenyt prezentálva.

A naptár egyik legveszélyesebb helyszínének számító superspeedwayre kiírt futam előtt a pilóták mindannyian attól féltek, hogy egy baleset után ők is Busch és Bowman sorsára juthatnak, vagy még rosszabb.

A The Athletic információi szerint a NASCAR ekkor előállt egy javaslattal.

A szervezet illetékesei nem mást tanácsoltak a versenyzőknek, minthogy az ütközések küszöbén préseljék a fejüket erőteljesen a fejtámaszba, ezzel megakadályozva a visszacsapódást, így csökkentve az agyrázkódás kockázatát.

A pilóták viszont kínjukban már csak nevetni tudtak ezen, mondván kivitelezhetetlen egy 300 km/h feletti incidens esetén.

„Hülyeség” – szögezte le Larson.

„Amikor közölték ezt velünk én még vissza is kérdeztem, mert azt hittem rosszul hallok. Az autónak magának kellene elnyelnie az energiát, a fejtámaszunknak pedig elég puhának lenni ahhoz, hogy megvédjen bennünket.”

Chase Briscoe szerint a baleseteket megelőző ezredmásodpercekben az embernek egyszerűen nincs ideje arra, hogy tudatosan cselekedjen, így az ösztönök veszik át a főszerepet. Márpedig az alapvető reakció ilyenkor pontosan az ellentéte a NASCAR javaslatának.

Ezzel William Byron is egyetértett.

„[Becsapódások előtt] próbálsz összekuporodni, a fejedet a mellkasod irányába hajtva, mert ez az a pozíció, amiről ösztönösen azt hiszed, hogy megvéd minden körülötted lévő veszélytől.”

Briscoe pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy legalább olyan lehetetlen ezt elkerülni, mint az arcod felé érkező ütés esetén való hátrahőkölést.

A NASCAR mindenesetre a hatalmas nyomásnak is köszönhetően ezen a héten tesztel egy új, hátsó bumperrel kapcsolatos, ámde pontosan nem részletezett megoldást.

Az viszont ennek sikere esetén sem várható, hogy a hátralévő öt futamon már alkalmazni fogják.



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>A NASCAR arra kötelezte a versenyzőket, hogy hallgassák el az autó körüli biztonsági problémákat

>>>>>Hendrick: Nem számít a pénz, ha a versenyzők biztonságáról van szó

>>>>>Egy országos tévécsatorna megpróbált tudósítani a NASCAR Next Gen botrányáról, de végül komplett hülyét csinált magából