NASCAR: Ware balesetének adatai láttán “el akarta hányni magát” a veterán csapatfőnök

NASCAR: Ware balesetének adatai láttán “el akarta hányni magát” a legendás csapatfőnök
credit: NASCAR/NBC



Több baleset is borzolta a kedélyeket a NASCAR Cup múlt vasárnapi, texasi káoszfutamán.

A legrosszabbul viszont Alex Bowman és Cody Ware járt, akik nem úszták meg sérülés nélkül.

Előbbi hendrickes playoff-pilótánál négy nappal később állapítottak meg agyrázkódásszerű tüneteket, aminek következtében ki is kell hagynia a soron következő, talladegai fordulót.

A Rick Ware Racingnek vezető kollégája lábtörést és ínszalag-sérüléseket szenvedett, de ennek ellenére indulhat a most vasárnapi versenyen.

A 26 éves észak-karolinai kettős falazása – először a pálya külső, majd onnan visszapattanva a pitlane belső oldalát is eltalálta – nagyságrendekkel erőteljesebb volt Bowmanéhez viszonyítva, ő maga viszont úgy nyilatkozott, teljes mértékben elégedett azzal, ahogyan az autó biztonsági felszerelései működtek.

Az idén debütált Next Gent rengeteg kritika éri a benne tapasztalt technikai problémák, valamint a rendkívül merev kasztni miatt, amelynek révén az ütközések során felszabaduló energiát nem nyeli el megfelelően, így annak túlnyomó része magára a versenyzőre irányul.

Ebből adódóan a mezőny szinte összes tagja sosem tapasztalt fájdalmakra panaszkodik, különösképpen az autó hátulját ért kontaktok után.

A júliusi, poconói kvalifikáción csattant Kurt Busch a mai napig nem tudott visszatérni a volán mögé fejsérülése miatt, most pedig Bowman lépett bele ugyanebbe a cipőbe.



A helyzet kapcsán a legélesebb kritikákat Denny Hamlin és Kevin Harvick fogalmazta meg, mondván a NASCAR számára másodlagos a pilóták testi épsége.

Utóbbi veterán Bowman sérülésének apropóján egyenesen elfogadhatatlannak minősítette, hogy idáig fajultak a dolgok.

Nem fogta magát vissza az egykori NASCAR-versenyző, egyben Harvick 4-es Fordjának crew chiefje, Rodney Childers sem.

“Kiábrándító” – nyilatkozta a SiriusXM NASCAR Radiónak a szakember, aki csapatfőnökként kereken 600. futamára készülhet Talladegán.

“Az, amin Kurt megy keresztül, most pedig Alex… Láttam azokat a baleseteket, amiket az utóbbi időben a pilóták elszenvedtek és ezek nagyon rosszak voltak. Az 51-es [Ware által vezetett] autó texasi adatainak láttán pedig egyenesen el akartam hányni magam.”

Childers nem ment bele a pontos részletekbe, azt viszont már a tesztidőszak óta tudni lehet, hogy a legkisebb ütközések után is olyan értékeket mértek a versenygépekben elhelyezett szenzorok, mint amilyeneket a korábbi modellekkel csak a superspeedwayekre jellemző, óriási erejű becsapódások esetén.



A Next Gen botrányról az alábbi cikkekben lehet bővebben olvasni:

>>>>>Van megoldás arra, hogy ne legyenek életveszélyesek az autók – De ki fogja kifizetni?



>>>>>Bowman 12 éve majdnem belehalt egy balesetbe, mégis a múlt heti falazását tartja élete legfájdalmasabb ütközésének

>>>>>Hamlin: Kiábrándító, hogy a NASCAR nem vállalja a felelősséget a versenyzők sérüléseiért

>>>>>Harvick: A NASCAR számára másodrangú a versenyzők biztonsága

>>>>>A rajongók már magukon hirdethetik az “ócska sz*r” Next Gent

>>>>>Extrém fájdalmakkal küzd Harvick a texasi balesete óta

>>>>>Az új autóval egy 15 G-s baleset olyan, mint a régivel az 50 G-s







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy