Életveszélyes malőr miatt a NASCAR tisztviselői vezettek ki egy szerelőt a pályáról

Néhány órával azután, hogy a Cup Series kvalifikációján Tyler Reddick szó szerint elütött egy NASCAR-tisztviselőt, a Truck Series futamán is hajmeresztő jelenet zajlott le a pitben.
A Talladega Superspeedwayen rendezett Chevrolet Silverado 250 63. körében a mezőny jelentős része megkezdte soros kiállását, köztük a David Gilliland Racingnek vezető Hailie Deegannel.
A 21 éves kaliforniai 1-es számú Fordja azonban a javasoltnál agresszívebben érkezett meg a pitbe, aminek következtében az egyik szerelő elesett és elejtette a kezében lévő kereket, ami keresztben elgurult pont az érkező autók előtt.
Az úriember gyorsan utána futott, percekkel később azonban már lesújtott rá a versenyirányítás.
A NASCAR szabályainak értelmében az önálló életre kelt kerekek potenciálisan életveszélyes körülménynek számítanak. Ebben az esetben ráadásul közvetlenül autók egy csoportja előtt karikázott át, ami még inkább súlyosbító tényezőnek számít.
Ennek révén az ominózus szakembert nem csak azonnal felfüggesztették, de elvették a belépő kártyáját, majd a szervezet tisztviselői ki is kísérték a pályáról.
Deegan egyébként a hatodikként fejezte be a futamot, ami eddigi legjobb eredménye is lett a szériában.
That’s a no-no 😳 https://t.co/77K59MGD6a pic.twitter.com/kB5Y7XTTnW
— FOX: NASCAR (@NASCARONFOX) October 1, 2022
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>13 év után végre versenyt nyert Matt DiBenedetto!
>>>>>Horrorbaleset Talladegán, megégett a versenyző

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough