IndyCar: Bejelentette vadonatúj versenyzőjét az AJ Foyt Racing

IndyCar: Bejelentette vadonatúj versenyzőjét az AJ Foyt Racing
credit: Penske Entertainment/Travis Hinkle



Hivatalosan megnevezték az AJ Foyt Racing Kyle Kirkwood utdóját.

A csapat tájékoztatása szerint az Andretti Autosporthoz átigazoló pilóta helyét Benjamin Pedersen személyében egy újonc veszi át.

Friss kontraktusa nem csak teljes szezonra, de egyben több évre is szól.

A 22 éves dán-amerikai érkezése nem hat a nagy meglepetés erejével, lévén az idei szinte összes IndyCar-futamot és tesztjet már az AFR pitjéből követhette végig.

Pedersen az elmúlt két idényt az Indy Lights mezőnyében teljesítette. Ezidő alatt tizenegy alkalommal állhatott dobogóra, 2022-ben Portlandben pedig megszerezte első (és egyetlen) győzelmét.

A széria összetettjét tavaly a negyedik, most pedig az ötödikként zárta.



A gárda másik Dallara-Chevyjét tekintve továbbra is tárgyalásban állnak Dalton Kellettel a szerződéshosszabbítás kapcsán, de még semmi nincs lefixálva.

A kanadai mellett további versenyzőkkel is zajlanak megbeszélések, köztük fiatalokkal és tapasztalt veteránokkal egyaránt.

A RACER információi szerint a lista előkelő helyén Santino Ferrucci szerepel.

Az AFR nyáron komoly problémákkal szembesült, miután a ROKitT fizetésképtelensége miatt ki kellett vonni a forgalomból a 11-es számú, oválon JR Hildebrand, épített és utcai pályákon pedig Tatiana Calderon által vezetett autót.

A vállalattal kapcsolatos financiális gondok Kirkwood 14-es gépére is hatással voltak, végül azonban az ő esetében sikerült új partnereket találni ahhoz, hogy be tudják fejezni az idényt.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy