“Kib*szott vicc” – Hamlin berágott a NASCAR-ra, Byront pedig “halállistára” tette

“Kib*szott vicc” – Hamlin berágott a NASCAR-ra, Byront pedig “halállistára” tette



Nem fog egyhamar barátságkarkötőt adni egymásnak Denny Hamlin és William Byron.

A NASCAR Cup Series múlt vasárnapi, végletekig kaotikus texasi futamán épp a második helyért csatáztak, amikor a Joe Gibbs Racing veteránja a fal felé tessékelte ifjú kollégáját.

Ezt a Hendrick Motorsports pilótája enyhén szólva sem vette jó néven és a nem sokkal ezután következett sárga zászlós szakasz során nemes egyszerűséggel kiforgatta Hamlint a pályáról egyenesen a fűre.

Az eset után még néhányszor rálegyeztek egymásra, de komolyabb következménye már nem lett.

Az egyaránt a playoffban szereplő Byron végül a hetedik, míg Hamlin a tizedik lett.

Előbbi pilóta később úgy nyilatkozott, hogy pusztán csak a nemtetszését akarta kifejezni ellenfele irányába, amikor a pace car mögött haladva hátulról nekiment és egyáltalán nem állt szándékában kiforgatni a 11-es Toyotát.

Hamlin viszont ezt nem vette be és kijelentette, hogy igenis készül a bosszúra.



“Hozzá fogom tenni ezt az esetet is a listámhoz és amint lehetőségem nyílik rá, vissza fogja kapni. Minden jönni fog magától. Valamikor úgyis egymás ellen fogunk ismét versenyezni. Az én szememben a kemény versenyzés teljesen rendben van. Az viszont nem pálya, hogy megpróbálja összetörni az autómat sárga zászló alatt. Az ilyesmi nyilvánvalóan mindkettőnknek sok pozíciójába kerül. Nagyszerű helyzetben voltam ahhoz, hogy nyerjek egészen addig, amíg miatta hátra nem estem.”

A NASCAR alelnöke, Scott Miller a versenyt követően elmondta, hogy az eset pillanatában nem realizálták Byron tettét, mivel épp a sárga zászlót kiváltó Martin Truex Jr. balesetére koncentráltak.

A felvételek megtekintése után azonban nem zárta ki, hogy akár súlyos büntetést is kiszabhatnak a 24 éves pilótára.

Miller magyarázata hallatán Hamlin teljesen kiakadt Twitteren:

“Lemaradtak róla? Mekkora egy kibaszott vicc! Ötször is lejátszották a kivetítőn a sárga zászló alatt.”

Erre a The Athletic helyszíni riportere, Jeff Gluck így reagált:

“Azt mondták, ha látták volna, akkor vagy visszaadják neked a pozíciódat, vagy Byront sorolják hátra. Miller elismerte, hogy figyelniük kellett volna.”

Hamlin ettől csak még mérgesebb lett.



“A rádión keresztül ordítottuk nekik, hogy mi történt. Mi a fenét csinálnak odafent?”

Egyébként nem Byron az első, akinek bosszút ígért idén Hamlin.

Eddigi legnagyobb nemezise Ross Chastain volt, akivel már több alkalommal is konfrontálódott a pályán.

A pohár akkor telt be nála, amikor a júniusi, gatewayi fordulón a Trackhouse Racing pilótája konkrétan felmatricázta őt a falra.

“Akkor fogom megtenni, amikor a legkevésbé számít rá” – mondta annak kapcsán, hogy vissza fogja-e fizetni a történteket Chastainnek.

“Csak akkor van értelme [a megtorlásnak], amikor igazán számít és tétje van. Az egy igazán jelentőségteljes nap lesz.”



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Tűz, sérülés és bosszú – Kegyetlen versenyt hozott a Cup texasi fordulója

>>>>>Jó hírek a súlyos balesetet szenvedett Cody Ware állapotáról










Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy