Egyelőre felvehetik a munkát Blaney eltiltott csapattagjai

Egyelőre felvehetik a munkát Blaney eltiltott csapattagjai
credit: Logan Riely/Getty/NASCAR Media



A Team Penske hivatalosan bejelentette, hogy élni kívánnak fellebbezési jogukkal a 12-es számú Fordjukra kiszabott büntetés kapcsán.

A Ryan Blaney által vezetett autó crew chiefjét, kerékcseréért felelős szerelőjét, valamint az emeléssel megbízott szakembert egyaránt négy versenyre szóló eltiltással sújtották, miután a múlt vasárnapi, brisolti futam során leesett az autó egyik kereke.

Ez a jelenség rendkívül gyakorinak számít az idén debütált Next Genekkel érkezett, egy anyacsavaros rögzítés révén, amit jól példáz, hogy eddig már nem kevesebb, mint tizenkét csapatot büntettek meg, ebből egyet ráadásul kétszer is.

A júliusi, atlantai futam után viszont a Joe Gibbs Racing-es Christopher Bell 20-as Toyotáját egyáltalán nem szankcionálták, noha pontosan ugyanez a malőr történt vele.

A szervezet versenyzésért felelős alelnöke, Scott Miller akkor ezt azzal magyarázta, hogy minden incidenst külön vizsgáltak és a JGR esetét nem minősítették potenciálisan életveszélyesnek, mivel a kerék lassan gurult még a pitlane-en és a közelben nem is tartózkodtak emberek.

Ebből adódóan nem minősült veszélyesnek.

Penske-ék mostani fellebbezése azt jelenti, hogy mindhárom érintett szakember munkába állhat a hétvégi, texasi futamon, amely egyben a rájátszás top 12-es szakaszának nyitánya is.

Ha viszont a csapat elveszti az ügyet, akkor az eltiltásuk a soron következő fordulótól kezdve rögtön életbe is lép.

Blaney jelenleg a playoff nyolcadik helyén áll és ő az egyetlen a bajnoki címért meccsben lévők között, akinek idén még egyetlen győzelmet sem sikerült aratnia.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy