Herta még mindig nem zárja ki, hogy Andrettivel együtt debütálhat az F1-ben

Herta továbbra is bízik abban, hogy Andrettivel együtt debütálhat be az F1-ben
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



Immár tény, hogy Colton Herta nem lesz jövőre Forma-1-es versenyző.

Az FIA döntése alapján a kaliforniai tehetség nem kapta meg a rendkívüli szuperlicencet, aminek köszönhetően ugrott a Red Bull által beígért AlphaTauri-lehetősége is.

Az eset hatalmas vihart kavart az USA-ban. Brad Keselowski szerint az amerikaiakat nem látják szívesen az F1-ben, Alexander Rossi a múltbéli kapzsiság áldozataként jellemezte Hertát, Graham Rahal pedig egyenesen „elitistának” bélyegezte a világbajnoki sorozatot, amely csak a tengerentúliak pénzére hajt.


KAPCSOLÓDÓ: “Szuperlicencre jogosult” – Newgardenék máris üzletet csinálnak a Herta-botrányból


„Megértem az FIA álláspontját” – idézte az Autosport Coltont.

„Én csak úgy érzem, hogy a szuperlicenc-rendszerben az IndyCar alul van értékelve. A szövetség szempontjából nézve logikusnak tartom, de én nem szeretnék kivételezett lenni.”

A fiatal pilóta elárulta, nem zárták ki annak lehetőségét, hogy alternatív módszerekkel szedje össze az engedélyhez szükséges nyolc pontját.

Ez regionális, téli bajnokságok, valamint pénteki szabadedzéseken való részvétellel lett volna megoldható.

„Felmerült a dolog. Ugyanakkor már négy éve profi versenyző vagyok, ezért nem érzem azt, hogy alacsonyabban rangsorolt szériákban kellene indulnom. Ebből adódóan én nem is fontolgattam ilyesmit. Ami az edzéseket illeti, Zak Brown annyit mondott, hogy szívesen adna esélyt, de abban az esetben, ha aláírok az AlphaTaurihoz, már nem fog McLarenbe ültetni, mivel az a csapat az ő ellenfelük. Értékelem mindazt az erőfeszítést, amit Zak tett értem. Végig nagyszerű és őszinte volt hozzám, klassz volt vele dolgozni.”

Hertának le kell nyelnie a békát, hogy egy év alatt immár másodszor esett el a Forma-1-es lehetőségtől.

Jelenlegi IndyCar-főnöke, Michael Andretti tavaly karnyújtásnyira került ahhoz, hogy a Sauber Motorsports többségi tulajdonosává válva rátegye a kezét az Alfa Romeóra.

Versenyzőnek már akkor is Hertát szánták, aminek érdekében még azt is elintézték, hogy a Ferrari egy privát tesztet biztosítson számára, ahol teljesítette volna a szabadedzésen való részvételhez szükséges minimum 300 km-t.

Az eredeti tervek szerint az ifjonc már a 2021-es Amerikai és Mexikói Nagydíjon tartott pénteki gyakorláson pályára gördült volna, de végül erre – valamint a Ferrari-tesztre – a felvásárlási kísérlet kútba esése miatt nem került sor.

Andrettiék ezután adták be a 2024-re vonatkozó nevezési szándékukat az FIA felé, immár önálló alakulatként.

Az Andretti Global névre hallgató gárda sorsa azonban már kilenc hónapja a szövetség térfelén pattog, miközben elképesztő mértékű ellenállásba ütköznek a paddockon belül is.

Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali pedig ki is jelentette, hogy a legendás családnévnek akkor van esélye a mezőnybe jutásra, ha egy már meglévő csapatba szállnak be.

Herta továbbra is bízik abban, hogy egy napon bemutatkozhat az Forma-1-ben és azt sem tartja kizártnak, hogy ezt Andrettivel ejtheti meg. Ehhez persze jelen állás szerint arra lenne szükség, hogy piacra kerüljön egy gárda, amit aztán az üzletember fel tudna vásárolni.

„Lehet, hogy érkezik egy új motorgyártó, egy tulajdonos pedig el akarja majd adni a csapatát…. Ebben az esetben már teljesen másként fog festeni a helyzet.”

Bár még csak 22 éves, F1-es debütáns-mércével mérve viszont már ketyeg felette az óra.

Ő azonban nem aggódik.

„Szerintem Michael készen áll arra, hogy eljuttasson az F1-be, ez is a hosszú távú ajánlat része. Tudomásul venném, ha nem akarna autóba ültetni akkor, amikor mondjuk már 26 leszek… Na, de ott van most a Nyck de Vries-sztori, ugye? Ő 27 esztendős és jövőre már, a szezon elején 28 lesz.”

Egy biztos, Herta jövőre is marad az IndyCarban az Andretti Autosport 26-os Dallara-Hondájában és a célja természetesen az, hogy a tőle telhető legjobb eredménnyel zárjon, ezáltal további szuperlicenc-pontokat is szerezve.