Hamlin szerint a NASCAR identitászavarral küzd

Hamlin szerint a NASCAR identitászavarral küzd
credit: Jared C. Tilton/Getty/NASCAR Media



Múlt héten hozták nyilvánosságra a NASCAR nemzeti kategóriáinak 2023-as versenynaptárait.

A Cup Series menetrendjében összesen öt épített vonalvezetés lesz, továbbá Chicago belvárosának képében először fog a mezőny utcai pályán egymásnak feszülni.

A másodosztályú Xfinity Seriesben viszont már nem kevesebb, mint nyolc road/street futam vár a csapatokra, ami megkongatta a vészharangot Denny Hamlinnél.

A Joe Gibbs Racing versenyzője, egyben a 23XI Racing társtulajdonosa szerint fennáll a veszélye, hogy a szervezet ennek a tendenciának köszönhetően elveszítheti régi önmagát.

„Szerintem kezd egy kicsit sok lenni a road-pályákból” – nyilatkozta Hamlin a bristoli futamot megelőző, virutális sajtótájékoztatóján.

„Az oválok azok, ahol jónak kell lennünk és azok is vagyunk. Ez jellemez bennünket kezdettől fogva. Aggaszt, hogy egyre inkább kilépünk abból a közegből, ami egyenlő a NASCAR-ral. A mostani négy, öt épített pálya még rendben van. Na, de nyolc az Xfinityben? Az rengeteg. Igazi kihívás számomra azon gondolkodni, hogy ez miként tehet bennünket jobbá?”



Hamlinnek az sem tetszik, hogy a Charlotte Motor Speedwayen rendezendő őszi playoff-futam továbbra is a rovalon marad.

„Miért versenyzünk még mindig a rovalon? Mi értelme van ennek? Még csak nem is egy szándékosan előre kiépített vonalvezetésről van szó… A májusi, oválrészen lebonyolított futam fantasztikus. Utálom ezt mondani, de ez az igazság: a jó NASCAR-versenyek oválokon vannak. Mi nem az IMSA vagyunk, szóval miért is akarunk olyanná válni, mint ők? Az IMSA-ra eleve nem is sok ember kapcsol át. Azt kell csinálni, amiben jók vagyunk és ezek a rövid és közepes oválok, a superspeedwayek, rajtuk a kontaktokkal járó, szoros versenyekkel.”



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Megérkezett a NASCAR Cup 2023-as versenynaptára!

>>>>>Az Xfinity is utcai futamot kap, a Trucks visszatér a Milwaukee Mile-ra







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy