Power visszaült az IndyCar trónjára, Palou agyonvert mindenkit Laguna Secán

A címvédésre már totál esélytelenként vágott neki Alex Palou az IndyCar Laguna Secán rendezett szezonzárójának.
Ez azonban nem szegte kedvét, sőt.
Az elmúlt hónapokban szerződésbotránya miatt reflektorfénybe került spanyol magasan a legjobb teljesítményt nyújotta a komplett szezont nézve és végül magabiztosan húzta be a győzelmet.
A kvalifikáción az ötödik helyet szerezte meg, motorcsere miatt viszont büntetést kapott, így csak a tizenegyedikként iramodhatott neki a távnak.
A 16. körben azonban már a vezető pozícióban haladt, innentől pedig a Chip Ganassi Racing 10-es csapatával totális kontroll alatt tartotta a versenyt.
A táv 95 köréből 67-et töltött az élen, majd a befutó pillanatában több, mint fél percet vert a másodikként célba ért Josef Newgardenre.
Ennek révén Palou idén először (és persze utoljára), teljes eddigi IndyCar-karrierjét tekintve pedig negyedszer látogathatott el a victory lane-re.
A már említett Newgardennek azonban dobogós helye ellenére sem volt oka az örömre.
Az idén öt győzelmet aratott amerikai 20 pont hátrányban vágott neki a finálénak penske-s csapattársa, Will Power mögött.
Helyzetét pedig jelentősen megnehezítette, hogy az ausztrál a kvalifikáción pole-t – ezzel együtt 1 extra bónuszpontot – szerzett, míg ő rögtön a csoportkörben hiábázott, aminek révén csak az utolsó előtti, huszonötödik helyről rajtolt.
Ugyanakkor igyekezett pozitív maradni, mivel tudta, hogy a mezőny egyik leggyorsabb autóját vezeti, a mögötte álló gárda pedig zseniális szakemberekből áll.
A stratégiának és persze saját vezetői képességeinek hála villámgyorsan tornászta fel magát a mezőnyben egészen az ezüstérmes pozícióig.
Hiába azonban a varázslat, a vágyott harmadik titulusához ez sem lett elegendő.
Mögötte ugyanis Power futott be, aminek révén képes volt megtartani előnyét összetettben, méghozzá tizenhat egységgel.
A 41 éves veterán – aki szombati pole-jával magát Mario Andrettit taszította le az örökranglista éléről – ezzel 2014 után másodszor ünnepelhetett bajnoki címet a szériában.
A versenynek egyetlen kiesője volt Callum Ilott személyében.
A Juncos Hollinger Racing újonca IndyCar-pályafutása legjobb időmérős eredményét hozva a második helyről startolhatott és szinte folyamatosan a top 5-ben maradt egészen az 58. körig, amikor egy motorhiba pontot tett a napjára.
A 2022-es idény abszolút eredménylistáját tekintve Power mögött Newgarden zárt másodikként.
A bajnokság harmadik helyét Scott Dixon kaparintotta meg Scott McLaughlin és Palou előtt.
A 106. Indy 500-at megnyert Marcus Ericssonnak be kellett érnie a hatodik pozícióval.
Hetedikként Pato O’Ward fejezte be az idényt.
Laguna Seca előtt a nagy kérdést a 8-10. pozíciók sorsa képezte, ahol mindössze 1 pont választotta el Colton Hertát, Alexander Rossit és Felix Rosenqvistet.
Utóbbi svéd végül negyedikként ért célba a kaliforniai roadon, míg Rossi a tizedik, az elmúlt két itteni fordulón rajt-cél győzelmet aratott Herta pedig tizenegyedik lett.
Ennek következtében az összesítésben Rosenqvist feljött nyolcadiknak, míg Colton visszaesett tizediknek.
Az év újonca Christian Lundgaard lett, aki hét top 10-es befutóval – beleértve a júliusi, indianapolisi második helyét – az összetett tizennegyedik helyén tett pontot be debütáló idényére.
A verseny végeredménye, alatta pedig a 2022-es szezon komplett rangsora:



“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough