Lundqvist az Indy Lights új bajnoka és jogosult lett a szuperlicencre

Lundqvist az Indy Lights új bajnoka és jogosult lett a szuperlicencre
credit: Penske Entertainment/Chris Owens
Lundqvist az Indy Lights új bajnoka és jogosult lett a szuperlicencre



Linus Lundqvist 103 pontos előnnyel vágott neki az Indy Lights szezonzáró hétvégéjének Laguna Secán.

Ennek köszönhetően a szombati, első versenyt lényegében csak meg kellett kezdenie ahhoz, hogy bezsebelje az IndyCar előszobájának számító széria bajnoki címét.

A 23 éves svéd az ötödik helyről rajtolva végül a hatodikként látta meg a kockás zászlót, ami ironikus módon az idei legrosszabb eredménye lett.

A HMD Motorsports/Dale Coyne Racingnek vezető Lundqvist az ezt megelőző tizenkét futamból ötöt megnyert, emellett pedig egyszer a dobogó második, háromszor pedig a harmadik helyéről locsolhatta a pezsgőt.

„Nagyon nehéz szavakba önteni azt, amit most érzek” – nyilatkozta a leintés utáni sajtótájékoztatón az érthetően boldog pilóta, aki egyelőre nem ünnepelhet gondtalanul, hiszen vasárnap vár rá még egy futam.

„Tudtuk, hogy jó esélyünk van behúzni a bajnoki címet ezen a hétvégét. Azt hittem, hogy képes leszek kordában tartalmi az érzelmeimet, de amikor áthaladtam a kockás zászló alatt és realizáltam, hogy mit is csináltunk, akkor már nem tudtam uralkodni magamon. Ez nem csak a győzelmekről és a bajnokságról szól, hanem azokról az évekről is, amelyeket már korábban ennek szenteltünk a családommal. Hosszú út vezetett idáig és nem is lehetnék büszkébb. Óriási köszönettel tartozom a srácoknak a csapatnál, nélkülük ez nem lett volna lehetséges.”

Sikere révén Lundqvist megkapja az 1.25 ,millió dolláros ösztöndíjat, amit három IndyCar-futamon való indulásra használhat fel, beleértve a 107. Indianapolis 500-at.

Ahogyan pedig ebben a cikkben már értekeztünk róla, titulusa révén 15 szuperlicenc-pontot is szerzett, így most már összesen 43 egységen áll, amivel jogosulttá vált arra, hogy benyújtsa kérelmét az FIA felé (ha szeretné).