NASCAR: Műtét várhat Denny Hamlinre
Könnyen lehet, hogy operációval fogja indítani a holtszezont Denny Hamlin.
A Joe Gibbs Racing versenyzője a Kansas Speedwayen vasárnap rendezendő versenyt megelőző sajtóeseményen árulta el, hogy a jobb vállát érintő sérülése miatt szorulhat bevatakozásra.
A 41 éves veterán a daytonai alapszakasz-finálén történt, botrányos tömegkarambol egyik legnagyobb ütését kapta.
Az incidens után komoly fájaldamakra panaszkodott, különös tekintettel a hátára, nyakára, csípőjére és bordáira. Ennek következtében az Xfinity Seris darlingtoni futamát ki is kellett hagynia.
A Cup másnapi playoff-nyitányán viszont már pályára hajtott és végül a másodikként intették le.
Azt egyelőre nem tudni, hogy jelen probléma Daytonára vezethető-e vissza.
Karrierje során Hamlin már többször is kénytelen volt kés alá feküdni.
2010-ben kosarazás közben szevedett térdsérülést, elszakadt keresztszalag képében.
Öt évvel később – szintén kedvenc hobbijának űzése közben – egzakt ugyanezt a sérülést könyvelhette el, közvetlenül a playoff startja előtt.
A bajnokság érdekében azonban bevállalta, hogy csak az év végén veti alá magát a műtétnek, így komoly fájdalmak közepette versenyezte végig a szezon hátralévő részét.
Három évvel ezelőtt, 2019-ben pedig a bal vállát kellett megoprálni porcleválás miatt.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough