Az IndyCart lenyomta az F1, de még így is boldogok lehetnek
Az elmúlt hétvége során a világ kiemelt bajnokságai kivétel nélkül pályára hajtottak, a nézettségi versenyt pedig az Amerikai Egyesült Államokon belül nem meglepő módon a NASCAR Cup Series hozta.
A kaotikus, darlingtoni playoff-nyitányt 2.341 millióan követték a USA Network által.
Másodikként a televízióban szintén kábelen, az ESPN-en sugárzott Formula-1 Holland Nagydíja zárt 1.148 millió nézővel.
Az IndyCar viszont annak ellenére is rosszabb mutatókat hozott, hogy a portlandi futamot az országos NBC tűzte műsorára.
A szériának azonban még így is lehet oka örömre, hiszen a 979.000-es nézőszám révén 49%-os növekedést könyvelhettek el a forduló tavalyi felvonásához viszonyítva.
Ezzel együtt szezonszinten is folytatódik a pozitív sorozat.
Az idei év eddigi tizenöt versenye átlagosan (a hivatalos streaming platformot is beleszámítva) 1.357 millió rajongót vonzott a képernyők elé. Ennek révén a legnézettebb idényt tudhatják magukénak 2008 óta, amikor ez a szám 1.357 millió volt.
Az amerikai lista negyedik helyét az NHRA tudhatta magáénak a FOX-on elért 840.000 szempárral, míg a USA Networkön adott NASCAR Xfinity Series 719.000, az NBC által prezentált MotoGP pedig 433.000 embert hozott.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough