IndyCar: Hosszabbított szupertehetségével a Team Penske

IndyCar: Hosszabbított szupertehetségével a Team Penske
credit: Penske Entertainment/Chris Owens

IndyCar: Hosszabbított szupertehetségével a Team Penske


Roger Penske öt évvel ezelőtt szerződtette le Scott McLaughlint, az új-zélandi tehetség pedig nem is okozott csalódást.

Rögtön első közös szezonjukban másodikként zárta a Supercars Championship összetettjét, majd zsinórban három bajnoki címmel hálálta meg a belé fektetett bizalmat.

Penske akkor sem volt hajlandó megválni tőle, amikor 2020 végén kiszállt az ausztrál szériából és komoly kockázatot vállalva ülést adott neki az IndyCarban.

McLaughlin lényegében a teljes ismeretlennek vágott neki, hiszen ezt megelőzően utoljára 2010-ben versenyzett open-wheel gépekkel még az alacsonyan rangsorolt, regionális Victorian Formula Ford Championshipben.

Átlagon felüli tehetségét és alkalmazkodóképességét demonstrálva villámgyorsan felvette a ritmust a híresen nagy kihívásokat tartogató és extrém szoros mezőnnyel bíró sorozatban.

Rögtön a negyedik futamán – egyben élete első oválpályás bevetésén -, Texasban a másodikként intették le, majd az idény során még négy további versenyt zárt a top 10-ben.

A 2022-es év pedig már egy külön szintet képvisel.

A St. Petersburg-i szezonnyitót a pole-ból megkezdve végül győzelemmel zárta, majd Mid-Ohión újra ő ünnepelhetett a victory lane-en.

Nashville utcáin ismét rajtelsőséget szerzett, akárcsak a múlt heti, portlandi fordulón. Ez utóbbit szintén megnyerte.

A 29 éves pilóta a vasárnapi, Laguna Seca-i finálénak az összetett ötödik pozíciójában vághat neki és – igaz, csak matematikailag – még mindig van esélye a titulus megszerzésére is.

Mindemellett a Supercarsban és az IndyCarban gyűjtött 62 pole-ja révén a Team Penske-n belül abszolút rekordernek számít.

Nem csoda, hogy a Kaptiány ismét bizalmat szavazott neki.

A patinás csapat ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy több évre meghosszabbították McLaughlin szerződését.

„A Team Penske óriási részét képezi a pályafutásomnak, segítettek nekem eljutni odáig, ahol most tartok” – idézi a pilótát a gárda sajtóközleménye.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy tovább versenyezhetek Rogerrel, Timmel [Cindric] és a teljes csapattal a jövőben is. Nélkülük soha nem valósulhatott volna meg, hogy az Egyesült Államokba költözzek és tovább üldözhessem az álmaimat az IndyCarban. Örökre hálás leszek nekik. Számos nagyszerű pillanatot éltem már át velük a három Supercars bajnoki címtől kezdve a Bathurst 1000 megnyerésén át az első IndyCar-rajtomig. Magas szinten versenyzünk, futamokat nyerünk, pole-okat szerzünk és a bajnokságért harcolunk. Alig várom, hogy mit tartogat a jövő.”