Hamlin szerint semmi nem utal arra, hogy a NASCAR valóban javítani akar az autó biztonságán

Veszélyes Next Gen: Hamlin szerint semmi nem utal arra, hogy a NASCAR változtatni akar



Egyre forróbb téma a NASCAR paddockjában a Next Gennel kapcsolatos biztonsági probléma.

A Cup Seriesben idén debütált autóról már a tesztidőszakban kiderült, hogy balesetek esetén a merev kasztni miatt sokkal nagyobb erőhatások érik a versenyzőket, mint hatodik generációs elődje esetében.

A félelmek valósággá is váltak és a szezon során egyre több és több pilóta számolt be arról, hogy mekkora fájdalmakat él át az ütközések során.

Mostanra már Kurt Busch személyében a mezőny egy tagja határozatlan időre parkolópályára került agyrázkódásra utaló, neurológiai tünetek miatt.

A veterán pilótát alkalmazó 23XI társtulajdonosa – egyben a Joe Gibbs Racing versenyzője -, Denny Hamlin pedig kénytelen kihagyni az Xfinity Series darlingtoni futamát, mivel még mindig komoly fájdalmakat él át a múlt vasárnapi, daytonai balesete kapcsán.

A 41 éves veterán az incidens után úgy fogalmazott, hogy az állát ért ütés miatt úgy érezte magát, mint a péppé vert arcú boxolók.

Három nappal később a versenyről való visszalépését hát-, nyak- és csípőfájdalmakkal indokolta, a Cup rájátszását felvezető, csütörtöki sajtóeseményen pedig már úgy jellemezte a becsapódását, mint akit “összevernek egy kocsmában, majd a földön fekve még teljes erőből bele is rúgnak a bordáiba”.



“Sokkal nagyobb ütés érte a testemet, mint a múltban bármikor, bármelyik balesetem után” – mondta Hamlin.

Szavai pedig annak fényében csak még sokatmondóbbak, hogy 2013-ban, Fontanán már elszenvedett egy brutális bukást, ami után csigolyatöréssel szállították kórházba.

A mostani incidens kapcsán hozzátette:

“Meg kell vizsgálni az adatokat. Bár a számok lehet azt fogják mondani, hogy az én testem hazudik és nem kellene így éreznem megam.”

A gúnyos hangvétel nem véletlen, lévén Hamlin az egyik legnagyobb kritikusa a NASCAR döntéseinek, ami egyre jobban aggasztja a sport befolyásos embereit.

Több egyéb mellett ő volt az, aki nyilvánosan bírálta a szervezetet azután, hogy nem osztották meg a csapatokkal a Next Gen tesztfázisa alatt gyűjtott adatokat.

Már az éles debütálás előtt olyan hírek kerültek napvilágra, melyek szerint már akkor világossá vált az autó veszélyes mivolta, beleértve a katasztrofális végkiementelű töréstesztet is.

Ennek ellenére a NASCAR által megbízott, független orvosszakértőkből és mérnökökből álló bizottság teljesen biztonságosnak nyilvánította az autót.



A Team Penske-t szolgáló Joey Logano szerint a szezont megelőzően történtek minimális módosítások a kasztni merevségének ellensúlyozására, emellett pedig a fejtámaszon is változtattak.

Mindez azonban – mint látjuk – nem elegendő.

A versenyzők és az értük aggódó rajongók egyre élesebben követelik a megoldást, amire a NASCAR annyit reagált, hogy gyűjtik, elemzik, értékelik az adatokat és keresik a megoldást.

Hamlin viszont állítja, hogy a NASCAR részéről egyelőre semmiféle, a probléma megoldására vonatkozó, nagyobb volumenű törekvést sem tapasztalt.

“Még nem zajlottak párbeszédek arról, mit kellene tenni. Szerintem ha jövőre bármiféle változást végre akarnának hajtani, akkor azt már most elkezdték volna. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, mert nem tájékoztattak bennünket a témában.”



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Harvick: Az új autóval egy 15 G-s baleset olyan, mint a régivel az 50 G-s

>>>>>“Kib*szott vicc, amit vezetünk” – A versenyzők kezdenek besokallni a veszélyes Next Gentől

>>>>>Bell szerint már a pilóták feje nyeli el az ütközések energiáját

>>>>>“B*sszátok meg mind” – Felelőtlen döntés miatt kerültek életveszélybe a versenyzők

>>>>>A versenyzők szerint nagyon fájnak az ütközések az új autóban







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy