NASCAR: Bell szerint már a pilóták feje nyeli el az ütközések energiáját

NASCAR: Bell szerint már a pilóták feje nyeli el az ütközések energiáját
credit: Sean Gardner/Getty/NASCAR Media



Már a tesztidőszak során számos pletyka szólt arról, hogy a NASCAR Cup új Next Gen autója biztonság terén jelentős visszalépést képez a hatodik generációs elődjéhez képest.

A fő problémát az okozza, hogy az autó túlságosan merev, nincs rajta elegendő gyűrődési zóna, aminek következtében az erőhatásokat nem nyeli el kellőképpen, így azok sokkal nagyobb mértékben érik a volán mögött ülő testét.

Az idei év elmúlt huszonhat fordulója során kiderült, hogy az előzetes aggodalmaknak igenis volt alapjuk.

Több pilóta egyenesen kijelentette, hogy a Next Gennel történt akár kisebb incidensek után is óriási fájdalmakat éltek át és napokon át tartott, mire többé-kevésbé ki tudták heverni.

A múlt vasárnapi, daytonai alapszakasz-finálén bekövetkezett balesete után Denny Hamlin arról panaszkodott, hogy mindene fájt és úgy érezte, akkora ütést kapott az állára, mint a péppé vert arcú boxolók.

Egyúttal pedig kijelentette, hogy mindenben igazuk van azon versenyzőknek, akik azt állítják, hogy az új autóban karrierjük eddigi legfájdalmasabb pillanatait élték át.

Pontosan ezen a véleményen volt már korábban többek között Joey Logano, Austin Dillon, Bubba Wallace és Christopher Bell is.



Az aggodalmak pedig csak még inkább előtérbe került azután, hogy Kurt Busch határozatlan időre partvonalra került agyrázkódásra utaló tünetei miatt.

Legfrissebb interjújában Bell már egyenesen változást sürgetett.

“Szerintem ez egy nagyon komoly probléma” – idézi a Joe Gibbs Racing pilótáját a Toyota Racing Developement által a darlingtoni playoff-nyitó apropóján kiadott beharangozó.

“Muszáj lenne minél hamarabb foglalkozni vele. A kisebb ütéseket is sokkal, de sokkal jobban megérezzük, magam is tapasztaltam. A legtöbb esetben ráadásul nem a testedre irányul, hanem a fejedre.”

Bell szerint maguk a csapatok semmit sem tehetnek.

“Nem változtattunk a fejtámaszomon, mert nagyon meg vagyok vele elégedve. Ugyanolyan, mint az elmúlt évek során, megfelel a szabálykönyvnek és átmegy az összes ellenőrzésen. Pusztán arról van szó, hogy az autónak kellene elnyelnie a becsapódások energiáját, nem pedig a testednek, különösképpen nem a fejednek. Ez egy óriási gond és remélem, hogy a NASCAR képes lesz javítani ezen a lehető leggyorsabban.”



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>A versenyzők szerint nagyon fájnak az ütközések az új autóban



>>>>>“B*sszátok meg mind” – Felelőtlen döntés miatt kerültek életveszélybe a versenyzők







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy