NASCAR: Különleges dizájnt kap Elliott autója Darlingtonon

NASCAR: Különleges dizájnt kap Elliott autója Darlingtonon

NASCAR: Különleges dizájnt kap Elliott autója Darlingtonon


Vadonatúj ruhába öltözik Chase Elliott versenygépe ezen a hétvégén a Darlington Racewayen.

A 2020-as NASCAR Cup-bajnok saját alapítványa, a Chase Elliott Foundation, csapata, a Hendrick Motorsports, szponzora, a NAPA, valamint a Children’s Healthcare of Atlanta közreműködésével indította immár hatodik alkalommal útjára a “DESI9N TO DRIVE”-ot.

A kampánnyal a gyermekrák elleni küzdelemre szeretnék felhívni a figyelmet, amelynek egyébként a szeptember a hivatalos hónapja is.

A program keretein belül pályázatot írtak ki az Elliott által vezetett 9-es Chevy dizájnjának tervezésére.

A győztes mű a 16 esztendős Dani Cuevasé lett.

A lány három éve küzd leukémiával és saját bevallása szerint gyógyulásában nagy segítséget nyújtanak neki a kisállatok.

Nem meglepő módon tehát ők kapták a fő hangsúlyt a pályamunkájában is.

„Amikor kórházban voltam rengeteg időt töltöttem terápiás kutyákkal” – idézte az NBC Sports Danit, aki az autó elejére saját négylábúját, Stellát tette.

„Nagyon édesek voltak és mindig annyira jók!”

Az idei Cup-szezon nyitányát képező darlingtoni Southern 500 szeptember 4-én kapja meg a zöld zászlót.