NASCAR: Dollármilliókat bukik a Team Penske azzal, hogy Blaney autója lemaradt a rájátszásról
Egyik szeme nevet, a másik viszont sír a Team Penske-nek.
A NASCAR Cup Series vasárnapi, botrányosan kaotikus daytonai alapszakasz-fináléján Ryan Blaney kaparintotta meg a rájtászás mezőnyének utolsó helyét.
Ezzel a 28 éves versenyző lett az egyetlen, aki a bajnoki címért zajló, tízfutamos hajrába győzelem nélkül, pontok alapján került be.
Roger Penske-ék viszont mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok.
A tény, hogy Blaney harcba szállhat a kupáért nagyban köszönhető Kurt Busch döntésének, aki sérülése miatt lemondott a playoffban megszerzett helyéről, így az ismét szabadon elérhetővé vált.
A 23XI Racing veteránjának távollétében a volánt Ty Gibbs vette át, így a 45-ös Toyota viszont továbbra is meccsben maradt az autók bajnoki címéért.
Ennek következtében az a helyzet állt elő, hogy Blaney mehet a pilóták kupájáért, a 12-es viszont már nem harcolhat a gépek saját rájátszásában.
Ha tehát az ohiói behúzná a címet, az autója még akkor is csak a tizenhetedikként zárná a szezont.
Sokan ezen csak legyintenek, mondván a pilóták versenye számít, valójában viszont igenis komoly jelentőséggel bír.
A charetes csapatok ugyanis az autó (tehát nem a versenyző!) idény végi, összetettbeli eredménye alapján részesülnek a bevételekből.
Ebből adódóan Penske-ék még akkor is dollármilliókat buknak, ha Blaney foglalná el idén a Cup trónját.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Botrányos közjáték után nyert Austin Dillon, kialakult a rájátszás mezőnye
>>>>>“B*sszátok meg mind” – Felelőtlen döntés miatt kerültek életveszélybe a versenyzők
>>>>>Blaney megbékélt azzal, hogy másokon múlik a sorsa
>>>>>NASCAR-Nostradamus: Egy rajongó már júliusban megjósolta a daytonai flúgos futam végkifejletét
>>>>>13 dollárt tett fel a NASCAR daytonai befutójára – Közel 1 milliót nyert vele
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough