NASCAR: Kurt Busch önként lemondott a rájátszásbeli helyéről

NASCAR: Kurt Busch önként lemondott a rájátszásbeli helyéről
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR Media
NASCAR: Kurt Busch önként lemondott a rájátszásbeli helyéről


Továbbra sem tudja Kurt Busch, hogy mikor lesz újra versenyzésre alkalmas állapotban.

A 23XI Racing pilótája abban bízott, hogy a playoff szeptember 4-ei, darlingtoni nyitányán már újra vezetheti a 45-ös Toyotát, sajnos azonban ez nem valósulhat meg.

Ennek következtében a 44 éves vegasi önként lemond a rájátszásban való, már biztosnak számító helyéről, amit a kansasi győzelmével érdemelt ki.

A bajnoki hajrában való részvétel egyik feltétele, hogy az idény összes kvalifikációján meg kell jelenni. A NASCAR viszont egészségügyi okok esetén felmentést ad ezen szabály alól.

A szervezet ráadásul hajlott arra, hogy a különleges engedélyt még a playoff első szakaszában is érvényben tartja Busch számára, ha ő még akkor sem lenne képes autóba ülni.

A 2004-es Cup-bajnok azonban nem akar ezzel élni.

„Akármennyire is szerettem volna és reméltem, hogy visszaülhetek az autóba a rájátszásban, az idő még mindig nem megfelelő számomra” -írta közleményében Busch.

„Amellett, hogy [orvosilag] nincs engedélyezve számomra a versenyzés, még én magam is úgy érezem, nem állok készen. Túlságosan is tiszetelem a NASCAR-t, a többi pilótát és a rajongókat ahhoz, hogy fenntarstak egy helyet a rájátszásban, miközben tudom, hogy nem harcolhatok idén a bajnoki címért. A döntést nem volt könnyű meghozni, de ez a helyes. Továbbra is arra fordítom az időmet, hogy gyógyuljak, erősödjek az autóba való visszatérésre készülve. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy segítsem a 23XI-t az idén szerzett sikereinek folytatásában.”

Busch a NASCAR Cup július 23-ai, poconói futamának kvalifikációján történt balesete óta van partvonalon agyrázkódásra utaló tünetei miatt.

A problémái okát azonban minden valószínűség szerint nem ez az egy ütközés, hanem a szezon korábbi részében történt többi incidens együttes hatása váltotta ki.

Mostani döntése egyben azt is jelenti, hogy immár két üres playoff-helyért kell megküzdenie a mezőnynek az alapszakasz utolsó, augusztus 27-ei (magyar idő szerint 28.), daytonai zárófutamán.

A 45-ös autóban továbbra is Ty Gibbs fogja helyettesíteni Buscht.

„Kurt Busch bajnokhoz méltóan kezeli ezt a nehéz helyzetet” – méltatta a pilótát közleményében a NASCAR.

„Szorosan együtt dolgozik az orvosaival és az összes döntése a saját egészsége, a versenytársai és a sport érdekét szolgálja. A NASCAR teljes mértékben támogatja Kurtöt a felépülése során és alig várjuk, hogy ismét versenyautóban lássuk. A 23XI Racing arról tájékoztatta a NASCAR-t, hogy visszavonja a Kurt orvosi felmentésére vonatkozó kérelmét. A szabálykönyv szerint így a helye elérhetővé vált a 2022-es playoffban. A 45-ös Toyota folytathatja a versenyt az autók bajnokságában.”