Räikkönen már túl van rajta, egy másik ex-F1-es viszont még mindig csak vár a NASCAR-debütálásra

Március elején jelentette be hivatalosan a Team Stange Racing, hogy a 2022-es szezonban elindítják részidős programjukat a NASCAR Cupban.
Versenyzőként Tarso Marquest nevezeték meg, aki a kilencvenes és kétezres években egyaránt megfordult a CART-ban, majd a Formula 1-ben is. Előbbi bajnokságban egyéni legjobbjának egy hetedik, utóbbiban pedig egy kilencedik hely számított.
Debütáló futamukként a július 3-ai, Road America-i versenyt jelölték ki, majd ezután jött volna Indianapolis, Watkins Glen, Daytona, a charlotte-i roval, Las Vegas, Homestead és a szezonzáró Phoenix Raceway.
A programjukat azonban tovább nehezítette, hogy a NASCAR nem adta meg Marquesnek az engedélyt a Cupban való debütálásra.
Ennek oka az volt, hogy az idén bemutatkozott Kimi Räikkönennel, Danyiil Kvjattal, vagy épp Mike Rockenfellerrel ellentétben a most 46 éves pilóta már nagyon hosszú ideje nem versenyzett magasan jegyzett kategóriában.
A licencre való jogosultságának pontos megítélése érdekében részt kellene vennie legalább egy futamon a NASCAR másod-, vagy harmadosztályában.
A Stange nyár elején közölte is, hogy Marques indulni fog a Truck Series júniusi, sonomai versenyén, de végül erre nem került sor.
Ezután az Xfinity Series júliusi, az IMS roadjára kiírt Pennzoil 150-ét célozták meg, ami szintén kútba esett.
A TSR jövője kapcsán számos spekuláció látott napvilágot, most azonban Marques megtörte a csendet.
Méghozzá elég borús képet festve.
„A csapat totális késésben van minden téren” – idézi a brazilt a Motorsport.
„Én tudtam, hogy kemény lesz és őszintén szólva, velük ellentétben nem is hittem, hogy készen fognak állni júliusra. Még mindig nagyon messze vannak ettől. Az alapötlet az volt, hogy teljesítünk idén néhány futamot, hogy működésbe hozzuk a gárdát és jövőre megpróbáljunk még többet, még jobban csinálni. Rendületlenül reménykedem abban, hogy ebben az évben összejöhet egy, vagy két verseny. Folyamatban vannak tárgyalások arról, hogy egy már teljesen kész gépet szerezzenek egy másik alakulattól és így tesztelhessünk. Életképessé tenni egy komplett csapatot és összerakni egy autót a nulláról indulva gyakorlatilag lehetetlen már ebben az évben.”
Ha valami csoda folytán mégis sikerülne 2023-ra tető alá hozni egy teljes szezont, Marques akkor sem biztos, hogy bevállalná az összes fordulót.
„Minden a csapat helyzetétől függ. Van már szponzor, készülnek a következő évre. Nekem komoly gondom van az egész idényre vonatkozó dátumokkal, mivel szinte minden hétvégén verseny van. Megbeszéljük, hogy hány futamot tudnék teljesíteni velük, de egyelőre az idei szezonban reménykedem.”
A Team Stange jelenleg a brazil GT Sprint Race bajnokságban versenyez, amely projekt vezetője maga Marques.
Ezen szériának a többek közt NFT-kben is utazó Dignity Gold a főtámogatója, amely vállalat a NASCAR-ba szánt 79-es Fordjukat is szponzorálja.
Stange-ék még szintén márciusban azt is bejelentették, hogy elindítják saját utánpótlás-programjukat, aminek keretein belül USA-n kívüli, fiatal pilótáknak adnának lehetőséget biztosítani a NASCAR-ba való betöréshez.
Első pilótájuk az olasz Matteo Nannini lett, aki a tervek szerint az ARCA Menards Series júliusi, Mid-Ohió-i versenyén mutatkozott volna be. Végül azonban ez is meghiúsult.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough