Räikkönen nem úszta meg sértetlenül a balesetét

Räikkönen nem úszta meg sértetlenül a balesetét



Ígéretesen indult, de végül már a féltávnál véget is ért Kimi Räikkönen debütálása a NASCAR csúcskategóriájában.

A Trackhouse Racing 91-es Chevyjét vezető finn a 27. helyre kvalifikálta magát, a hátrasorolások miatt azonban két pozícióval előrébb, 25.-ként iramodhatott neki a Watkins Glen-en rendezett futamnak.

Nagyszerű versenyzéssel és stratégiával, magabiztosan araszolt előre a mezőnyben, egy ponton pedig beverekedte magát a top 10-be is.

A 44. körben azonban keresztet vethetett a potenciális, jó eredményre.

Ross Chastain és Austin Dillon ütközése után egy kisebb káosz alakult ki a körülöttük lévő autók között, aminek folyamán Loris Hezemans is összeért Räikkönennel.

A holland tovább tudott menni, Kimi viszont a gumifalban találta magát.

Szerencsére nem esett komolyabb baja, a versenyt viszont fel kellett adnia.



„Azt hittem, jó íven vagyok, de végül mindenki balra húzódott” – nyilatkozta a 42 éves pilóta, miután átesett a kötelező orvosi ellenőrzésen.

„Sajnos már nem maradt időm reagálni. Nem tudom pontosan, hogy mi történt az autóm előtt. Amikor [a rádión] mondták nekem, hogy valaki megforgott, akkor hirtelen mindenki balra vette az irányt és megütöttek oldalról. Már semmit sem tudtam tenni.”

Räikkönen elárulta, hogy úgy fest, nem úszta meg sérülés nélkül a balesetet, miután az ütközés szó szerint kitépte a kezéből a kormánykereket.

„Valami gond lett a csuklómmal, de megoldjuk, amikor hazamegyek. Ez a játék része.”

A Formula 1 2007-es világbajnoka összességében nagyon jól érezte magát a futam során.

„Egyre magabiztosabb lettem és volt néhány jó csatám, úgyhogy kár…. Az autónak megvolt a sebessége, de olykor így alakulnak a dolgok.”

A hétvége előtt még úgy nyilatkozott, hogy Watkins Glen csak egyetlen, rendhagyó kitérő a NASCAR Cup világába.

A leintés után viszont már más hangnemet ütött meg:

„Nem vagyok ellenére a visszatérésnek. Meglátjuk, de még nem tudom.”




KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Räikkönen-baleset és Larson-győzelem Watkins Glenen, Elliott az alapszakasz bajnoka







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy