200 millió dolláros főhadiszállást építenek Andrettiék

200 millió dolláros főhadiszállást építenek Andrettiék
credit: Andretti Global



Gigaberuházást eszközöl az Andretti Global.

A Michael Andretti nevéhez fűződő, valamennyi motorsport-csapatot magában foglaló vállalat a tervek szerint 2025-ben fogja birtokába venni az indianai Fishersben felépítendő létesítményt.

Az 53419 négyzetméteres komplexum létrehozása 200 millió dolláros beruházást igényel.

Innen fogják irányítani az IndyCar, az Indy Lights, az IMSA, a Formula E, valamint a többi, jövőbeli alakulatuk működését.

Ezeken kívül itt kap helyet az Andretti Technologies kutatási és fejlesztési részlege is.

Andrettiék hivatalos közleménye szerint ennek révén kb. ötszáz munkahelyet fognak teremteni.



Egy hét leforgása alatt ez már a második, IndyCar-kötődésű gárda, amely új központ létrehozását jelentette be.

Az RLL Racing szintén Indiana államban, azon belül Zionsville-ben fogja – szó szerint – tető alá hozni a 10684 m²-es, 20 millió dollárt kóstáló létesítményét.

Az Arrow McLaren SP hasonlóképpen új otthont fog kapni.

A bő 9000 m²-es, indianai Whitestownban kialakítandó főhadiszállás munkálatai idén kezdődtek meg és a várhatóan 2024-ben fogják átadni.







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy