NASCAR: Kurt Busch nem indulhat Watkins Glenen és Daytonán sem

NASCAR: Kurt Busch nem indulhat Watkins Glenen és Daytonán sem
credit: Chris Graythen/Getty/NASCAR Media



Tovább folytatódik Kurt Busch kényszerpihenője.

A 23XI Racing versenyzője hivatalosan bejelentette, hogy az alapszakasz hátralévő részében – vagyis a most hétvégén esedékes Watkins Glen-i, valamint a jövő szombati, daytonai versenyeken – sem fog indulni.

Helyettese az elmúlt négy futamhoz hasonlóan Ty Gibbs lesz.

“Akármennyire is szerettem volna visszaülni az autóba, az idő még mindig nem megfelelő erre” – írta Busch hivatalos közleményében.

“Az elmúlt néhány hétben minden erőmmel arra összpontosítottam, hogy jobban legyek. Annak érdekében, hogy teljes mértékben a gyógyulásomra ezzel pedig a playoffban történő visszatérésemre koncentrálhassak, az elkövetkezendő két futamon még nem fogok részt venni. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de így helyes. Muszáj 100%-os állapotban versenyeznem. Tartozom ezzel mindenkinek a 23XI-nél, az összes partnerünknek, az ellenfeleimnek és a rajongóknak. A célom az, hogy a rájátszás kezdetén újra a 45-ös Toyota Camryben legyek. Tudom, hogy a távollétemben Ty továbbra is nagyszerű munkát fog végezni, értékelem a pályán nyújtott versenyképességét. Leírhatatlanul hálás vagyok a jókívánságokért és a támogatásokért. Igazán sokat jelentenek számomra.”

A 2004-es Cup bajnok még a július 23-ai, poconói futam kvalifikációján szenvedett balesetet. Az ütközés nem volt nagy erejű, másnap azonban már agyrázkódásra utaló tünetei miatt nem kapta meg az engedélyt a versenyzésre.

A hírek szerint panaszait nem ez az egy ütközés váltotta ki, sokkal inkább az idei szezon során elszenvedett többi incidensének összeadódott eredménye lett.

Busch jelenleg a playoff-ranglista tizenötödik, azaz utolsó előtti még bejutó helyén áll.

Abban az esetben, ha két új – teljes szezonos – nyertes születne a hátralévő fordulókon, akkor minden valószínűség szerint a pontok miatt ő lenne az, aki futamgyőzelme ellenére nem szállhatna harcba az idei bajnoki címért.

Ellenkező esetben viszont gond nélkül becsatlakozhatna a kupáért zajló hajszába, lévén a NASCAR – figyelembe véve az egészségügyi okot – már bejelentette, hogy eltekint a feltételként szabott, minden kvalifikáción való részvételtől.

A másik kitétel, vagyis az alapszakasz összetettjének top 30-án belüli helye a meglévő pontjai miatt nem forog veszélyben.