IndyCar: Van két versenyző, akik a szezon eddigi összes körét teljesítették

Az NTT IndyCar Series 2022-es szezonjából már csak három verseny van hátra, az augusztus 20-án esedékes, utolsó ovál, Gateway, valamint az ezt követő roadok, azaz Portland (szeptember 4.) és Laguna Seca (szeptember 11.) képében.
Tizennégy forduló után az összetettet a Team Penske-s Will Power vezeti, aki mögött hat pont lemaradásban Scott Dixon áll a Chip Ganassi Racing színeiben.
Ők ketten azonban egy másik lista első két helyét is elfoglalják.
Az idény eddigi tizenhárom futama összesen 1803 kört számlált, az ausztrál és az új-zélandi veterán pedig ezek mindegyikét teljesítette is.
Harmadikként az Ed Carpenter Racingnek vezető Conor Dalyt jegyzik 1791 körrel, míg a negyedik pozíciót a CGR regnáló bajnoka, Alex Palou birtokolja 1781-gyel.
Az ötödik és hatodik pozíciókban Marcus Ericsson (1779) és Jimmie Johnson (1755) áll.
Ennek következtében Ganassiék elmondhatják magukról, hogy csapatszinten jelenleg ők birtokolják a legtöbb megtett kört idén, lévén mind a négy pilótájuk a top 6-ban szerepel.
A teljes szezonos versenyzők között az AJ Foyt Racing újonca, Kyle Kirkwood áll az utolsó helyen, miután hét kiesésének köszönhetően csak 1343 kört tett meg eddig.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough