“Nem állok készen a versenyzésre” – Kurt Busch továbbra sem térhet vissza

“Nem állok készen a versenyzésre” – Kurt Busch továbbra sem térhet vissza
credit: NASCAR Media



Zsinórban negyedik futamát kénytelen kihagyni Kurt Busch.

A 23XI Racing veteránja hivatalosan bejelentette, hogy a most vasárnapi, Richmond Racewayen rendezendő Federated Auto Parts 400-on sem ülhet volán mögé.

Helyettese az elmúlt három fordulóhoz hasonlóan ismét Ty Gibbs lesz.

“Az agysérülésből való gyógyulás nem mindig zajlik lineárisan” – írta közleményében Busch.

“Jól éreztem magam a felépülésem során. Ezen a héten viszont alávetettek egy olyan szimulációnak, ami a versenyeken tapasztalt körülmények közé helyezi a szívverésemet, a testemet és nyilvánvalóvá vált, hogy még nem állok készen a versenyautóba való visszatérésre.

Emocionálisan ez volt messze a legnehezebb hetem, mivel úgy érzem, hogy javulok. A versenyzés viszont extrém fizikai és mentális erőfeszítést igényel, a testem pedig még nem teljesen képes tolerálni ezt.

Tettem előrelépéseket, keményen dolgozom minden nap. Az orvosi csapat biztat. Továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy újra 100%-os legyek és megint versenyezhessek.

Köszönöm mindenkinek a támogatást és sok szerencsét kívánok Ty-nak ezen a hétvégén Richmondon.”



Busch a július 24-ei, poconói kvalifikáción szenvedett balesetet, a NASCAR orvosai pedig az agyrázkódásra utaló tünetei miatt már nem engedélyezték a versenyen való részvételét.

A sérülése azonban nem csak erre az egy incidensére vezethető vissza, sokkal inkább tekinthető a szezon folyamán történt többi ütközése halmozott eredményének.

Helyzete kapcsán újfent fellendültek a viták az idén debütált Next Gen autó biztonságát illetően, miután számos más pilóta is arról panaszkodott, hogy a kasztni merevsége miatt minden eddiginél fájdalmasabbak lettek vele még a legkisebb kontaktok is.

Kansasi győzelme révén Busch jelenleg bent van a rájátszásban, de annak előzetes tabelláján csak a tizenötödikként jegyzik.

A bajnoki hajrá mezőnyében már csak egyetlen hely kiadó, így abban az esetben, ha a hátralévő három futamon két új győztes születik akár el is búcsúzhat az újabb kupáról szőtt álmaitól.



KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>A versenyzők szerint nagyon fájnak az ütközések az új autóban

>>>>> Playoff-körkép három versennyel az alapszakasz vége előtt







Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy