IndyCar: Newgarden bocsánatot kért az általa megsértett rajongóktól

Az IndyCar vasárnapi, nashville-i versenyét követően rendesen elszakadt a cérna Josef Newgardennél.
A kétszeres bajnok a futam hajrájában tette falba Romain Grosjeant, ami után nem csak a büntetést úszta meg, de a leintést követő interjújában egyenesen francia ellenfelére hárította a felelősséget.
Szavait hallva a rajongók rögtön ki is fejezték nemtetszésüket Twitteren, amit Newgarden enyhén szólva sem fogadott jól.
Sértő, személyeskedő hangnemben kezdett válaszolgatni az őt kritizálóknak, viselkedése miatt pedig még az elkötelezett szurkolói is csalódottságukat fejezték ki.
Két napnyi csend után aztán az amerikai versenyző visszatért a közösségi oldalra, hogy töredelmesen bocsánatot kérjen azoktól, akiket megbántott.
„Elnézést kérek a válaszomban használt hangnemért, szavakért” – írta annak a felhasználónak, akivel korábban közölte, hogy nincs jogosultsága az ő interjúját bírálni, majd hozzátette, nem is érdekli a véleménye.
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy véleményt nyilvánítson. Helytelen volt részemről, hogy azt mondtam, senkit sem érdekel. Ezt nem az én tisztem megítélni.”
Egy Tony nevű kommentelőt pedig azzal talált be, hogy „rossz lehet neki”, miután az illető borzalmasnak nevezte a verseny utáni nyilatkoztatát.
„Bocsánatot kérek, ha lekezelő voltam. Nem ismerlek téged tesó. Biztos vagyok abban, hogy Tonynak lenni nagyszerű. Hiba volt a részemről. Vigyázz magadra.”
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Kitört a Grosjean vs. Newgarden háború, Ericsson pedig rögtön lecsapta a magas labdát
Azt nem tudni, hogy Newgarden maga döntött a meakulpázás mellett, vagy a Team Penske szólította fel erre.
Mindenesetre nem ez volt az első eset az utóbbi szűk két hétben, hogy nyilvánosan gúnyolódott.
Azután, hogy az iowai balesetetét követően elájult és beverte a fejét, csapata esetleges helyettesének nevezte ki Santino Ferruccit.
Newgarden azonban átment az IndyCar agyrázkódás-tesztjén, így megkapta az engedélyt arra, hogy induljon a soron következő, indianapolisi futamon.
Ferrucci a bejelentés után Twitteren örömét fejezte ki azt illetően, hogy Newgarden jól van.
Elkövette viszont azt a hibát, hogy kollégája nevét rosszul, ‘Josef’ helyett ‘Joseph’-nek írta.
„Az Josef. Mi a Penske-nél törődünk a részletekkel” – válaszolta Ferruccinak Newgarden, nem is annyira burkoltan utalva arra, hogy a connecticuti nem való a patinás gárdához.
Azon kommentekre, miszerint akkor neki is a tisztes nevén, Team Penske-ként kellett volna említenie saját alakulatát, nem reagált.
A csapattársával, Scott McLaughlinnal közösen készített vlogjában azonban még hosszú perceken át cikizték Ferrucci hibáját.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough