Tony Stewart elhintette, hogy nagy horderejű bejelentést tesz – Aztán mindenki órásit csalódott
Néhány nappal ezelőtt Tony Stewart sejtelmesen beharangozta, hogy valami nagy dobásra készül.
„Sok időt töltöttem az indianapolisi garázsban” – írta múlt pénteken közösségi médiás profiljain az élő legenda.
„Ez arra késztetett, hogy valami különlegeset hozzak össze a rajongóknak.”
Hétfőn – egy nappal azután, hogy Kevin Harvick megnyerte a NASCAR Cup michigani futamát a Stewart-Haas Racing színeiben – tovább fokozta:
„Sebességet váltunk egy izgalmas hétvége után. Ha már győzelemnél tartunk… Rajongók, rengeteg ikonikus pillanaton osztoztunk együtt az évek során. Tartsatok velünk, holnap nagy bejelentés lesz!”
Stewart emellett gondosan odabiggyesztette hashtagként a NASCAR-t, az IndyCart, a World of Outlawst, valamint az általa alapított SRX Seriest is.
Annak rendje és módja szerint beindultak a találgatások.
Olyan pletykák röppentek fel, mint például Kyle Busch átigazolása az SHR-hez, vagy épp Stewart visszatérése az IndyCarba, immár csapattulajdonosként.
Végül azonban azoknak lett igazuk, akik szerint a sztori vége egy hatalmas csalódás lesz.
Smoke nagy bejelentése ugyanis nem más lett, mint saját NFT-kollekciójának piacra dobása.
Mondani sem kell, a hír főként negatív fogadtatásra lelt, akárcsak a legtöbb “non-fungible token” projekt esetében.
A magyarul nem behelyettesíthető érméket jelentő kifejezés azon egyedi, csak digitálisan létező képeket, animációkat stb. takarja, amelyek eredetiségét blokklánc-alapú tokenek segítségével bizonyítják.
Ennek köszönhetően nem lehet őket csak úgy másolni, mint mondjuk egy normál fotó esetében. Pontosabban lehet, de az már egy értéktelen hamisítvány lesz.
A NASCAR már tavasszal felszállt az NFT-vonatra, miután több csapat (beleértve az SHR-t) is kiadta saját kollekcióját – inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Vannak olyan gyűjtők, akik képesek komoly összegeket fizetni a digitális ritkaságokért, a többség szerint viszont mindez nem több puszta pénztemetőnél.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough