IndyCar: „Kibírhatatlan az autóban” – O’Ward szerint a hőség balesetekhez fog vezetni Nashville-ben

A versenyzők biztosak abban, hogy az IndyCar aeroscreen-érájának legforróbb futama vár rájuk vasárnap Nashville utcáin.
A hétvége teljes eddigi részében 32-34 Celsius fokot mértek a délutánok során, míg a tényleges hőérzet meghaladta a 38-at. Ehhez még hozzájött a rendkívül magas páratartalom, ami olyan érzést keltett, mintha az emberek meleg vízfüggönyben sétáltak volna.
A pilóták helyzete viszont az aeroscreen alatt hatványozottan rosszabb, ahol nem csak nagyságrendekkel nagyobb a hőség, de – különösen a 4-8-as kanyarok között – még minimális légáramlás sincs.
A pokoli hőség ellen maximális folyadékfogyasztással, valamint hűtőmellény használatával próbálnak küzdeni.
Akadnak viszont olyan versenyzők, akik nem akarják felvenni, vagy épp nincs is rá lehetőségük.
Utóbbiak közé tartozik Pato O’Ward is, köszönhetően annak, hogy az Arrow McLaren SP egyszerűen nem használja a hűsítő eszközt.
„Nincsenek hűtőmellényeink” – erősítette meg a mexikói, aki nem is tagadja, hogy a hőség rendkívül megviseli.
„Borzalmas érzés az autóban lenni, egyszerűen elviselhetetlen… Szerintem ez lesz az eddigi legrosszabb verseny. Tényleg, leírni sem tudom, hogy mennyire szörnyű a kocsiban. A fékezési pontoknál minden alkalommal le kellett törölnöm a verejtékemet a sisakrosélyomról, mert ráfröccsent. Az autóban nincs semmi szellőzés. Iszonyatos.”
O’Ward az ötödik helyről kezdheti meg a futamot, elbízni viszont nem akarja magát.
„Kezdésnek jó. Szerintem sok sárga zászlós szakasz lesz. Lehet tévedek, de tényleg nem hiszem, hogy végig zöld alatt fog lezajlani. Egyszerűen nem tudom elképzelni annak fényében, hogy milyen meleg van az autóban és mennyire hosszú a verseny. Az emberek elfáradnak és falazni fognak. Biztosan lesznek balesetek.”
A 23 éves pilóta azonban cáfolta azon híreket, miszerint a McLaren a működtetéséhez szükséges berendezés súlya miatt mellőzi a hűtőmellényt, nehogy időt veszítsenek miatta.
„Nem teljesítménybeli oka van. Mindenekelőtt, nekünk nincs meg hozzá a rendszer, azaz pontosabban megvan, de nem használjuk. Egyszerűen nem is foglalkoztunk vele. Talán jövőre. Ami a mostani versenyt illeti, én nem gondoltam, hogy ennyire rossz lesz. Sokkal szörnyűbb, mint amilyen tavaly volt. Nagyon, nagyon rossz az autóban lenni.”
A pole-t megszerzett Scott McLaughlin azon pilóták táborát gyarapítja, akik önként döntöttek úgy, hogy nem veszik fel a mellényt.
„Nagyon meleg van az autóban. A legnagyobb problémát a páratartalom jelenti. Amikor a pitbe kihajtva lassítasz, a hatalmas hőség villámgyorsan lecsapódik rajtad. Én már a Supercarsban is az a srác voltam, aki nem vette fel a hűtőmellényt, mivel ha elromlik, akkor csak még rosszabbá teszi a helyzetet. Olyan érzést kelt, mintha forró víz áramlana a tested körül. Számomra megfelel az aeroscreen tetején lévő extra szellőző, valamint a sisakhűtés. Ugyanakkor tény, hogy forró futam lesz. Ahogyan Pato mondta, ez lesz a valaha volt legmelegebb versenyünk. Remélhetőleg a szezon során végzett edzések kellőképpen felkészítettek bennünket és mindannyiran rendben leszünk.”
KAPCSOLÓDÓ:

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough