Rosenqvist: A McLaren körüli balhék elterelik a csapat figyelmét

Csütörtökön este, egy nappal az IndyCar nashville-i futamhétvégéjének első edzése előtt robbant a bomba, miszerint Felix Rosenqvist a hírekkel ellentétben mégsem állapodott meg a McLarennel.
A wokingiak júniusban jelentették be hivatalosan, hogy a svéd nem csak 2023-ra, de további évekre is elkötelezte magát velük. Mostanra azonban kiderült, hogy ez egyáltalán nem fedi a valóságot és a versenyző igazából még nem írt alá semmiféle hosszabbítást.
Sajtóhírek szerint a hamis állítást tartalmazó közleményt a McLaren azért adta ki, hogy megtévesszék a konkurens csapatokat.
Ha ugyanis abban a tudatban vannak, hogy Rosenqvist szerződésben áll, akkor nem is próbálják megkörnyékezni. Ezzel pedig Zak Brownék be is biztosítják magukat, mint potenciális B-terv arra az esetre, ha mégsem sikerül megkaparintaniuk Alex Palou-t.
Az enyhén szólva is komplikált, mi több, botrányos szituáció közepette azonban a Rosenqvist igyekszik nyugodt maradni.
„Inkább nem beszélek erről” – mondta a pénteki, első edzést (amit a másodikként zárt) követő sajtótájékoztatón, amikor a kontraktusáról kezdték faggatni.
„Ezért hívják ezeket szerződésnek, mivel neked és a másik aláíró félnek készültek, nem pedig a nyilvánosságnak.”
A 30 éves pilóta korábban már többször is leszögezte, a fő célja az, hogy a következő szezonban is megtarthassa helyét az Arrow McLaren SP 7-es Dallara-Chevyjében.
A gárda másik két versenyzője már betonbiztosnak tekinhető Pato O’Ward, valamint az Andretti Autosporttól érkező Alexander Rossi személyében. A 7-es sorsa viszont attól függ, hogy milyen döntést hoz a szövetségi bíróság a Chip Ganassi Racing vs. Palou ügyben.
Ha a CGR-nek adnak igazat, akkor továbbra is ők rendelkeznek a regnáló bajnok felett, így értelemszerűen a McLarenhez való átigazolása is dugába dől.
Ebben az esetben nagy valószínűséggel Rosenqvist maradhat az autóban és nem kell attól tartania, hogy Brown visszaküldi a Formula E-be.
„Főként arra összpontosítok, hogy a jelenlegi csapatomnál, az AMSP-nél maradjak” – erősítette meg ismét.
„A Palou-ügytől függ, hogy mi fog velem történni. Most viszont csak arra koncentrálok, hogy versenyt nyerjek. Párszor már közel jártunk ehhez. Jól akarok teljesíteni, nyerni. Ennyi, amit tehetek. Na és persze azt, hogy a háttérben zajló dolgok ne tereljék el a figyelmemet.”
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Ez kész: A McLaren által bejelentett Rosenqvist-szerződés nem is létezik?
>>>>>Ganassi visszavonta indítványát, szövetségi bíróságra megy a Palou-gate
Arra a kérdésre, hogy az utóbbi hetekben a McLaren körül kialakult balhékat (Palou, Oscar Piastri) és az ezeket övező spekulációkat mennyire tekinti abszurdnak, így válaszolt:
„Ezek a dolgok engem egyáltalán nem aggasztanak. Még azt sem tudod, hogy igazak-e, vagy sem. Nyilván rengeteg pletyka kering. Az igazságot csak azok azok az emberek ismerik, akik közvetlenül érintettek. Mi még sosem láttunk ilyen ügyeket megtörténni, mint most. Legalább viszont a sajtónak van miről írnia. Összességében ez a jó része.”
Mindent egybevéve Rosenqvist momentán egy olyan szituáció kellős közepén van, amelyben egyránt értintett a Formula 1, az IndyCar, saját csapata mellett egy rivális gárda és egy még szövetségi ügy is. A végkimenetel pedig teljes mértékben homály.
„A helyzet az, hogy az ilyesmik inkább a holtszezonra valók, nem pedig az éles versenyidőszakra. Nyilvánvalóan nem optimális a csapatunknak és sokakat befolyásol a szervezeten belül. Való igaz, hogy valamilyen szinten elvonja a mérnökök, szerelők figyelmét. Mindenki kérdéseket tesz fel. Hozzám hasonlóan ők is a csapat tagjai és tudni akarják, hogy mi lesz velem jövőre. Egyáltalán mi fog ebből kisülni? Ugyanakkor mindannyian profik vagyunk, eredményeket kell hozni, nem csak nekem, de a többieknek is. Annyit tehetsz, hogy beugrasz az autóba, felveszed a sisakod és megfeledkezel róla. Ennyire egyszerű, csak vezetek és ezt jobban kell most csinálnom, mint valaha. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs rajtam nagyobb nyomás. Amikor nem tudod, hogy mit fogsz majd csinálni, mi lesz veled, akkor rendkívül fontos, hogy teljesíts. Eleve mindig van rajtam nyomás, de most úgy érzem, hogy egy kicsit még javultam is, amióta a dolgok bizonytalanná váltak. Ez azért jó dolog, nem? Lehet, hogy mindig is ilyen helyzetben kellene lennem!”
Potenciális forgatókönyvként azt sem lehet kizárni, hogy a szezon végén elválnak útjai a McLarennel. Ebben az esetben fennáll-e az esélye annak, hogy máshol köthet ki az IndyCarban?
Erre a svéd kitérő választ adott:
„Meglátjuk.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough