A Piastri-botrányon röhög az IndyCar közössége

A Piastri-botrányon röhög az IndyCar közössége



Amikor már azt hittük, hogy a 2022-es év nem is lehetne őrültebb, a Formula 1 fogta magát és egy az egyben lemásolta az IndyCart lázban tartó Alex Palou-gate-et.

Mint ismeretes, a Chip Ganassi Racing július 12-én jelentette be, hogy élni kívánnak opciós jogukkal és 2023-ban is megtartják a regnáló bajnokot.

Cirka két órával később a spanyol is megszólalt a közösségi médiában, mondván ő nem szándékozik maradni jelenlegi munkaadójánál. Palou emellett azt is leszögezte, hogy nem hagyta jóvá a CGR sajtóközleményét, amelyben olyan idézetet is neki tulajdonítottak, amiről tudomása sem volt.

Ezzel párhuzamosan a McLaren máris a családjában üdvözölte a 25 éves tehetséget, arról viszont nem ejtettek szót, hogy melyik szériába szánják. Pusztán annyit tudni, hogy a wokingiak őt is bevennék a tavalyi F1-es autóval zajló tesztprogramba.

Ganassiék pár nap múlva, szerződésszegés miatt beperelték Palou-t, a pilóta jogi csapata pedig jelenleg azon dolgozik, hogy szövetségi bíróságra vigyék az ügyet.

Ironikus módon kereken három héttel a Palou-botrány kirobbanása után az F1-ben is kísértetiesen hasonló helyzet állt be.

Az Alpine kedden bejelentette, hogy Piastri fogja átvenni az Aston Martinhoz átigazoló Fernando Alonso helyét.

Akárcsak Palou esetében, ezúttal is cirka két óra múltán viszont az ausztrál ellentmondást nem tűrően közölte, hogy ő márpedig nem fog a francia gárdának vezetni jövőre.




Az Alpine nem sokkal a saját közleményének kiadása előtt még azzal érvelt, hogy rengeteg pénzt, engergiát fektettek Piastri felkészítésébe és eszük ágában sincs lemondani róla.

A gárda a pilóta szavaira annyit válaszolt, hogy úgy vélik, nekik van jogalapjuk, de további kommentárt nem kívánnak egyelőre hozzáfűzni.

A slusszpoén pedig az, hogy a hírek szerint a 2021-es F2-es bajnokot is a McLaren ejtette bűvkörébe.

A sztorinak ráadásul van egy igazán zavarbaejtő mellékzöngéje is Alonso főszereplésével.

Otmar Szafnauer szentül állította, hogy a kétszeres világbajnok Aston-szerződéséről csak a sajtóból értesült. Emellett arról is szót ejtett, hogy azóta nem tudta felvenni a kapcsolatot a spanyollal, aki “a görög szigeteknél csónakázik”.

Erre válaszként Alonso a közösségi médiában fotókat osztott meg, amelyek szerint valójában az oviedói gokartpályáján van.

Ezt a posztot Piastri is lájkolta.

A jó öreg Fernando ügyködése itt még nem ért véget, lévén Oscar közleménye után Instagramon rögtön egy sztorival reagált, feltartott hüvelykujját mutatva.



Az eseményeket látva pedig senki nem szórakozik jobban az IndyCar közösségénél.







Az Arrow McLaren SP mexikói pilótája, az F1-gyel szintén szóba hozott Pato O’Ward első körben egy popcorn-emojival reagált, majd később – nem észrevehetetlenül Palou-ra hivatkozva – az “Alexa, játszd a déjà vu-t” tweettel fokozta.



Az AMSP aktuális másik pilótája, a McLarennel júniusban szintén hosszabbított, de az IndyCar-üléséért továbbra is harcoló Felix Rosenqvist sem tudta szó nélkül hagyni:

“Le kellett ellenőriznem, hogy nem április elseje van.”



Callum Ilott élvezi a show-t:



Az Andretti Autosportot szolgáló Romain Grosjean szintén pusztítja a popcornt:



Ahogyan Tony Kanaan is:



Marcus Ericsson viszont ünnepli az egy nappal korábban megtett, jövő évi rajtrácsra vonatkozó tippjeit:



Conor Daly megnyitotta a bírósági perek szezonját:

“A modern kor legnagyobb húzása. Egy F1-es csapat kitweeteli, hogy nekik fogsz vezetni jövőre. Ez minden versenyző álma. A pilóta válasza: bocsi, de nem.”



“A következő szabad F1-es, vagy IndyCar-ülés azé lesz, aki legalább 19 évadot megnézett a Law & Orderből.”



Az Indy Lights újonc Jacob Abel szerint ez csak vicc lehet:



Erre válaszként kollégája, Hunter McElrea neki is szegezte a kérdést:



“Francba tesó, téged is leszerződtettek?”




A 2023-as IndyCar-szezont tekintve jelenleg több gárdával – beleértve a McLarent – is megbeszéléseket folytató Rinus VeeKay reakciója pedig pontosan az volt, mint elsőre mindannyiunké:








Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy