NASCAR: Erik Jones több évre hosszabbított a Petty GMS-szel

Helyi idő szerint szombaton reggel a Petty GMS Motorsports hivatalosan bejelentette Erik Jones szerződéshosszabbítását.
A 26 éves versenyző hosszú távra kötelezte el magát.
„Boldogok vagyunk, hogy az elkövetekező években is csapatunknál tudhatjuk Eriket” – mondta a Petty GMS tulajdonosa, Maury Gallagher.
„Izgatottan várjuk, hogy tovább építsük a Cup-programunkat vele, Dave Elenzzel, valamint a teljes 43-as gárdájával. Növekedést produkáltak és megmutatták idén, hogy van bennük potenciál. Biztosak vagyunk abban, hogy ez folytatódni fog.”
A Joe Gibbs Racing színeiben két futamgyőzelmet szerzett Jones tavaly igazolt át a Richard Petty Motorsportshoz.
A GMS Racing a 2021-es szezon végén szerzett többségi tulajdonrészt az RPM-nél, Jonest pedig meghagyták a #43 Chevy volánja mögött.
Jelen idényben eddig két top 5-ös befutót tudhat magáénak (Fontanában a harmadik, Atlantában pedig negyedikként intették le), míg összetettben a tizennyolcadikként jegyzik.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough