Kvjat: A NASCAR laza, a munka viszont F1-szintű

A totális ismeretlennek vág neki ezen a hétvégén Danyiil Kvjat.
Az orosz versenyző életében először méreti meg magát a NASCAR-ban, azon belül is rögtön a legmagasabban jegyzett Cup Series mezőnyében.
Helyzetét tovább nehezíti, hogy csak az Indianapolis Motor Speedway rendezendő Verizon 200 edzésén vezethette először a Next Gent, rögtön ezután pedig máris kvalifikálnia kellett.
Kvjat végül a harminchatodik rajthelyet szerezte meg a harmincnyolc fős mezőnyben.
„Nagyon fontos volt, hogy annyi kört tegyek meg ma, amennyit csak lehet” – nyilatkozta az időmérő után a szériában idén debütált, részidős programot teljesítő Team Hezeberg 26-os Chevyjét vezető pilóta.
„Az edzésre kevés idő állt rendelkezésre, ahogyan a kvalifikáció is rövid volt. Örülök annak, hogy sikerült megtenni jó néhány mérföldet és szokhattam az autót. Az utolsó versenyem még a Formula-1 2020-as Abu Dhabi Nagydíja volt, szóval a legkevesebb az, hogy a kocsik különböznek! Nagyon érdekes tapasztalat volt. Mindig is szerettem volna kipróbálni egy NASCAR-gépet és rendkívül boldog vagyok, hogy végre megtörténik. Igazán élveztem, nagyon klassz. Alig várom a holnapot.”
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Kvjat a vasárnapi bemutatkozó futama után ott lehet az augusztus 21-én rendezendő Watkins Glen-i, majd az október 9-ére, a Charlotte Motor Speedway rovaljára kiírt fordulókon is.
„Nagyon, nagyon kicsi csapat vagyunk” – szögezte le a 28 éves pilóta.
„Még csak most kezdtük ezt az egészet, az autó is a legutolsó pillanatban lett készen. Ha ott lennétek a gyárban, akkor biztosan elképednétek azon, mekkora erőfeszítéseket is igényelt az, hogy most itt lehetünk. Ezt az autót szeretettel raktuk össze.”
Arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb különbség a NASCAR és a Formula 1 paddockja között, így válaszolt:
„Itt minden nyugodtabb, lazább. Nem érzed azt, hogy pattanásig feszültek az idegek. A munka viszont ugyanolyan keményen és maximális profizmussal zajlik, mint az F1-ben.”
Ezen a hétvégén az IMS-en a NASCAR mellett az IndyCar mezőnye is tiszteletét teszi.
Kvjat ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nem zárkózik el az amerikai open-wheeltől sem, de jelenleg inkább a stock-carra koncentrál.
„Azért választottam a NASCAR-t, mert ez egy független és különleges széria. Nincs neki alternatívája. Pontosabban van, de az már alacsonyabb szintű. Ami az IndyCart illeti, ott rögtön magabiztosabb lennék, hogy jó munkát végezhetek, mivel közel áll azokhoz az autókhoz, amiket eddigi karrierem során végig vezettem. Jelenleg viszont a NASCAR az első.”
El tudná képzelni magát akár hosszabb távon, teljes szezonosként is a Cupban?
„Talán jövőre. Ehhez viszont ki kell próbálnom az oválokat, felvenni ott is a tempót. Versenyképes akarok lenni, nem azért jöttem, hogy csak körözgessek. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő helyen kell lennem a megfelelő lehetőséggel. A jó autó szintén rendkívül fontos, úgyhogy számos tényezőnek össze kell állnia.”

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough