O’Ward: Bármit is mond Palou, számíts annak a totális ellentétére

O’Ward: Bármit is mond Palou, számíts annak a totális ellentétére
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



Bő két hete áll a bál Alex Palou körül, aki jelenleg két csapattal is szerződésben van.

A helyzet pedig már odáig fajult, hogy aktuális munkaadója, a Chip Ganassi Racing jogi úton akarja bizonyítani igazát, miszerint a spanyol jogtalanul írt alá 2023-ra a McLarenhez.

A CGR-nél élni kívánnak a jövő évre vonatkozó opciós joggal és eszük ágában sincs elengedni a regnáló bajnokukat.

Palou viszont nagyon is menni akar, ügyvédnője közleménye szerint pedig ebben jelentős szerepet játszik a Formula 1-es ülés lehetősége is.


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Palou: Jövőre a McLaren családjának tagja leszek


A világbajnoki sorozatra az IndyCarból ketten még nyíltan pályáznaka McLaren támogatását élvezve Colton Herta és Pato O’Ward személyében.

Előbbi Andretti Autosportot szolgáló amerikai múlt héten, Portimaón vezethette a gárda 2021-es autóját, míg az Arrow McLaren SP-t erősítő mexikói tavaly decemberben vihette pályára ugyanezt a gépet Abu Dhabiban.



A tervek szerint a két ifjonc a közeljövőben további tesztlehetőséget kaphat, sőt, akár még F1-es pénteki edzésen is kigördülhetnek.

A sor pedig úgy fest, nem ér velük véget.

Rinus VeeKay szerződése idén jár le az Ed Carpenter Racinggel és többek között a Chip Ganassi Racing mellett a McLaren is érdeklődik iránta. Utóbbiak ráadásul a pletykák szerint őt is F1-es tesztlehetőséggel csábítják.

Palou azonban hirtelen, lényegében a hátsó ajtón beesve bukkant fel a papayások színpadán. Vele kapcsolatban pedig úgy tűnik, hogy Zak Brownnak komolyabb tervei lehetnek az egyéves autóval való körözgetésnél, vagy szabadedzéseknél.

Egy biztos, O’Ward nincs túl pozitív véleménnyel Palou-ról.

“Azt hiszem, nagyon sok versenyző tudta, hogy ki is ő valójában” – nyilatkozta Pato az indianapolisi Gallagher GP csütörtöki médianapján.

“Úgy érzem, [Palou] kimond egy rakás dolgot, majd utána ennek teljesen az ellenkezőjét állítja. Ez nem titok, mindannyian láttuk. Egyfajta fordított pszichológia ez. Szóval, bármit amit hallasz tőle, számíts annak a totális ellentétére.”

Az elmúlt hónapokban Palou számos alkalommal tanúbizonyságot is tett erről.



Többek között még egy hónappal ezelőtt is azt állította, hogy nagyon boldog a CGR-nél és még csak nem is tárgyal más csapatokkal. Ezzel szemben már tavasz óta megbeszéléseket folytatott a McLarennel.

Emellett szintén többször kijelentette, nem érdekli az F1. Mostanra viszont kiderült, hogy valójában hosszú évek óta csak azért hajtott.





Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy