NASCAR: Brutális büntetést kapott a Front Row Motorsports

Gigantikus büntetést rótt ki a NASCAR a Cup Seriesben szereplő Front Row Motorsportsra.
A csapat 34-es számú, Michael McDowell által vezetett Fordja azon autók között volt, amelyeket a múlt vasárnapi, poconói futam után véletlenszerűen választottaki egy, a pályán végzettnél sokkal alaposabb technikai ellenőrzésre.
A NASCAR észak-karolinai kutatási és fejlesztési részlegén elvégzett vizsgálat során kiderült, hogy a gárda szabálytalan változtatást hajtott végre az autó egyik elemén.
További részleteket még nem közöltek a probléma kapcásn.
Egy biztos, a szervezet egyaránt 100-100 bajnokságbeli pontot levont a versenygép, valamint a pilóta neve mellől, a crew chief Blake Harrist négyfutamos eltiltással és 100.000 dolláros pénzbírsággal sújtották, továbbá 10 playoff-egységnek is búcsút mondhattak.
Márciusban pontosan ezzel a szankcióval szembesült az RFK Racing 6-os Fordja is, amellyel a csapat társtulajdonosa, Brad Keselowski versenyez.
Az alakulat a gép hátsó paneljét módosította, állításuk szerint pusztán javítási célból.
A döntés után fellebbeztek, de végül nem jártak sikerrel.
A NASCAR az idei szezont megelőzően bejelentette, hogy rendkívül komolyan fogják venni az idei évtől már egyésegesen külső gyártóktól érkező elemeken/alkatrészen végrehajtott módosításokat.
Olyannyira, hogy még egy három lépcsőből álló büntetési rendszert is kidolgoztak.
McDowell 2008 óta tartó Cup-karrierje során 25 top 10-es befutót hozott, ebből nyolcat 2022-ben könyvelhetett el.
A büntetés előtt összetettben huszadikként jegyezték, győzelmet pedig még nem sikerült idén szereznie, így a playoffra jelen állás nem sok esélye van.
Ez már a második komoly szankció a Cupban néhány nap leforgása alatt.
Alig egy órával a poconói futam leintése után a győztes Denny Hamlint és a másodikként célba ért Kyle Buscht kizárták, mivel mindkettejük autójának orrán extra fóliát fedeztek fel, ami hatással volt az aerodinamikai teljesítményre is.
A Joe Gibbs Racing nem kívánt élni a fellebbezés jogával és elnézést kért.
A JGR szóban forgó 11-es és 18-as Toyotáját szintén extra ellenőrzés alá vetették, de náluk már nem tártak fel további szabálytalanságot.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>Kiderült Hamlin és Busch kizárásának pontos oka
>>>>>A playoffból is kitilthatják a trükköző csapatokat- Itt vannak az új szabályok!

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough